Ugrás a tartalomra

Idén is megrendezik a gyermekgyógyászati konferenciát

Létrehozva
Csaknem száz résztvevővel tartják meg a Magyar Gyermekorvosok Társasága Észak-kelet magyarországi Területi Szervezetének 2020. évi Tudományos Ülését pénteken délelőtt 9 órától. Még lehet rá regisztrálni.
Kép
gyermekgyogyaszat-orvos-vizsgal.jpg
Forrás: pixabay.com

Magyarországon az észak-magyarországi régió szorosan együttműködik, így a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a Hajdú-Bihar megyei, a Nógrád megyei és a Heves megyei gyermekgyógyászok kétévente tartanak konferenciát, amin olyan szakmai témákról beszélgetnek, ami éppen foglalkoztatja őket, vagy fontos a betegek ellátása szempontjából.

– Ez egy seregszemle, ahol a szakemberek érdekes eseteket mutatnak be egymásnak, újdonságokról esik szó, illetve mindennapi munkájukról – mondta Hauser Péter, a GYEK vezető főorvosa. – Ezeknek a tudományos üléseknek már hagyománya van, több mint hatvanöt éves múltra tekint vissza. Jelen tudományos ülés helyszíne eredetileg egy miskolctapolcai hotelben lett volna, de a járvány miatt ezen változtatnunk kellett, így most rendhagyó módon tartjuk meg: az online térben. Az előadók a debreceni gyermekklinikáról és az egri gyermekosztályról lesznek a miskolci Gyermekegészségügyi Központ dolgozói mellett. Megpróbálunk most is minél több területet felölelni, többek közt olyanokat is, amikről úgy érezzük, hogy nincsenek kialakult betegutak. Az esemény érinti a gyomor és bélrendszerrel kapcsolatos csecsemő- és gyermekkori megbetegedéseket, az anorexiával is foglalkoznak az előadók, valamint gyermekonkológiával, hematológiával, gyermekkori vesebetegséggel és koraszülött táplálással foglalkozó szekció is lesz rajta – mondta a vezető főorvos, aki elárulta, meghívásukra igent mondott Veres Pál, Miskolc város polgármestere és Révész János, a Központi Kórház főigazgatója.

Az eseményen átadják majd a debreceni gyermekklinika korábbi professzoráról elnevezett Kulin László-emlékdíjat, melyben minden alkalommal egy kiemelkedő szakmai életpályát mutató térségi gyermekgyógyász részesül. A díjat idén Vargyay Éva főorvosnő kapja, aki az egri Markhot Ferenc Kórház Gyermekosztályának volt vezetője több évtizeden át.

Azok a gyermekgyógyászok, akik érdeklődnek a tudományos ülés iránt, itt regisztrálhatnak a rendezvényre, amin az előadók negyed óránként váltják egymást.

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.