Ugrás a tartalomra

Mesterek nélkül nem élhetünk

Szántó István
Utoljára módosítva
2020. május 30. szombat 10:48
Mi kell a gondtalan élethez, egy jó fodrász, egy barátságos orvos, egy fájdalommentesen dolgozó, vicceket mesélő fogász és sok szerencse. Ám, ha már van egy aszfaltkoptató, benzinfaló járgányod, akkor egy megbízható autószerelőre is szükséged lesz.
Forrás: pixabay.com

Bácsikám örökérvényű, gyakorlatban kipróbált tanácsa, ajánlatos jóban lenni a mesterekkel, gyűjtsd a telefonszámokat, mert sosem tudhatod, mikor kire, melyikre lesz szükséged. Szerencsémre valamennyit még fiatalon megszívleltem. Talán ennek köszönhetem, hogy a röpke ötvenesztendei kocsikázás során ritkán kellett nélkülöznöm a négykerekűmet. Noha a sors úgy hozta, hogy legalább egyszer valamennyi kocsimhoz fűződik valamilyen kellemetlen kaland.

A vadonatúj Ladámat a tanácsi hivatal Petőfi utcai udvarában gyalázzák meg. A legbiztonságosabbnak hitt zugban összetörik a kocsi egyik ajtaját. Sírni volna kedvem, mégis csak magyarázkodnom kell, hogy vétlen vagyok. A tettes jóismerős, majdani kollégám esküdözik, nem szándékos volt, csak elbambult. S ezzel a böszmeségével máris két hétre való társadalmi munkát, feladatot kapok. Irány a biztosító – az egyetlen állami, ahol egy órás papírmunkával, sok-sok fotóval dokumentálják a szomorú eseményt. Gyermetegen butus bejelentőlap, jó szándékúnak álcázott kárbecslők és még megannyi tortúra után bebizonyosodik, hogy nem vagyok biztosítási csaló. 

A neheze mégis most kezdődik. Találni kell Miskolcon egy ügyes kezű fémszobrászt, autószerelőt, aki nyom nélkül tünteti el a rongálást. Beállhatok a sorba a tizenhatosnak becézett hejőcsabai szervízben, ahol egy hónap alatt rendbe hozzák, vagy mókuskázok. Gondosan megkísértem a legjobb mestert, aki a garázsában is dolgozik, vagy végigjárom a maszek iparosokat. Aki annyi benzint és gázolajat pusztított el, mint jómagam, már túl vagyok minden variáción.

Kedvencem árban és gyorsaságban Tóth Kálmán. Magas, csaknem kétméteres derék ember, aki bármikor egyedül is képes kiemelni egy autómotort. Egy Trabant főtengelycseréje a szervízben minimum egy hét, nála maximum egy délelőtt. Napközben főállásban Hejőcsabán szorgoskodik, délutántól pedig a Szentpéteri kapui garázsában rendel. Ha netán alkatrészhiány miatt elhúzódik a javítás, önként ajánlja fel a saját Moszkvicsát. Az állami szervíztől mindenki ódzkodik, ha csak nem garanciális a jármű. Ott ugyanis megesik, hogy a kurrens alkatrészek eltűnnek, vagy kicserélik azokat a járműben. Igaz, nem igaz, terjed a szóbeszéd. Szinte menetrendszerű a vezetőváltás Hejőcsabán.

Miskolcon kiemelt kaszt az autószerelő iparosoké. Agárdi József a hetvenes években alig három esztendő alatt válik karosszérialakatossá a tizenhatosban. Megvan a szeme, a keze, a térlátása a speciális szakmához. Ránéz a roncsra, és máris diagnosztizál. Kipofozás vagy elemcsere, még nincs más választás. A város legjobb mesterei mellett segédkezik, versengenek érte az iparosok.

A szakma nagy nevei Nyitrai István és Szalai Zoltán a Szentpéteri kapuban. Csaknem átellenben van a műhelyük. A két mester barátok, István mindig elegáns, ritkán bújik a kocsik alá, Zoli bácsiról viszont sosem hiányzik a kék, vasboltos köpeny. Kell is, mert a beteg kocsikat ő veszi át, és adja vissza egy-egy jól sikerült próbakör után. Gyakran megesik, hogy a segédek mögé settenkedik, leellenőrzi a munkát. A műhelyében áll össze az első csináld magad karosszériahúzó szerkezet. Veres Zoltán barátja készíti neki a hidraulikus gépet, amivel az összenyomott kocsikat képesek precízen kiegyengetni. A Bocskai utca sarkán Oroszék dolgoznak, Csimbit, a mester fiát sose látni másban, csak olajos kék munkásruhában. A Hejőcsabai Szobotich Miklós műhelyében is vállalják a lemezmunkát, de a lakkozást, a fújást Fejes Ali bácsihoz vagy Burg Frigyeshez viszik. Sok helyen kísérleteznek kocsi festéssel, de náluk már ugyanúgy dolgoznak, mint az autógyárakban. Speciális kemencében beégetéssel. 

Agárdi József mondja – egyszerű a motorszerelés, egy csavar, egy alátét, tömítés és műszeres ellenőrzéssel máris brummog. A karosszériás viszont művész. Fémszobrász. Szerszáma a kalapács, a fa, a gumi és a stekli, a spajzli falcoló vagy a peremező, az egyengető vas és a kanál és a rugólap, amit a lemez mögé tart. Ellensúlyként. Itt nincs és sose lesz, nem is lehet egyetlen meggondolatlan mozdulat. Egy rossz helyre csapott téves ütéssel megnyúlhat a lemez. Gyakori hiba, hogy a karosszéria kipofozásakor nem jól bakolják alá a járművet. S amikor lábra állítják, máris csüngenek vagy szorulnak az ajtók. A jó mester keresett ember az autópiacon. 

Agárdi úrral könnyű a piacolás. Neki nem kell festékvastagságot mérnie, ránézésre kiszúrja, ha csálén áll valamelyik dob, vagy karambolos volt a kocsi. A karosszériások röntgenszeműek. Így aztán, műszak után egy pohár kisfröccs vagy sör mellett megy az évődés, ugratás a szerelők és a lemezformálók között. Miközben természetes az átjárás köztük, hiszen annyira közel dolgoznak, hogy óhatatlanul ellesik egymás tudományát. 

Az új Ladám jobb első ajtaját cserére ítéli a biztosító. Örök hála nekik. Fű alatt két hét alatt kapok egy új festetlent. Egy szavam se lehet, az autókereskedelmi statisztika szerint pótalkatrészből ezer kocsinként kell egy garnitúrát rendelni. Óvatos leszek, féltem az újat, biztonságképpen kikalapáltatom a régit is. Egymás mellett már nem is tudom melyik a sértetlen, a szűz. Az egyiket elteszem tartalékba, sose lehet tudni, mikor lehet rá szükség. Végül ezt a kocsimat két jobb első ajtóval adom el. Most is van autószerelő barátom – akárkinek nem árulom el a nevét. Akárkit nem fogad, műhelyébe ugyanis csak, mint a valamikori egy pártba – csak két ajánlóval lehet bejutni. Egyedül, kevés vagyok én ehhez.

További hírek

Olvasnivaló

Programok