Ugrás a tartalomra

Óriási tömegrendezvény Miskolc belvárosában – ritkán látni ennyi mikulássapkást egy helyen!

Létrehozva
Kilencedik alkalommal szervezték meg a Rotary Mikulásfutást. Voltak olyan középiskolások, akik rövidnadrágban és rövid ujjú pólóban teljesítették a két kilométeres távot. A rendezvény minden évben a fiatalok sportolását támogatja.

Mikulás sapka és futócipő – a két legfontosabb felszerelés. Idén mintegy 2500 miskolci középiskolás állt rajthoz a belvárosban. Még maga a Mikulás is csatlakozott a fiatalokhoz. Bár körülbelül mínusz négy fok volt, valakit egyáltalán nem zavart a hideg: néhány fiatal egy fogadás miatt futott rövidnadrágban és rövid ujjú pólóban. Dexter Áron minden évben eljön a programra, élvezi, hogy együtt futhat barátaival. – Szerintem megéri eljönni, mert legalább kimozdulunk, amit mostanában azért ritkábban tehetünk meg – fogalmazott.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Az ország legsikeresebb jótékonysági tömegsport rendezvényét kilencedik alkalommal rendezték meg. A főszervező, Kovács Attila tudatta: a középiskolások a táv felénél kapnak egy mikulás tallért és ezeket a célba érkezéskor a saját dobozaikba dobják.

– A célba érkezéskor a dobozokat összeszámoljuk, és ahol a legtöbb tallért találjuk a dobozban, az a nyertes – tette hozzá.

Azok az iskolák, ahonnan a legtöbb diák érkezett a Mikulásfutásra, sportutalványokat kaptak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Prima-gála a Nagyszínházban III.
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcGazdaságKultúraTudomány
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombaton hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.