Ugrás a tartalomra

A roma nők kényszersterilizálása ellen tüntettek – A kórház válaszolt

Létrehozva
A demonstrációt a Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesülete és a nyíregyházi XXI. Századi Roma Nők Egyesülete szervezte arra a hírre reagálva, ami szerint a kórházban a szülés után roma nőket tettek meddővé. Egyebek mellett azt követelték, hogy vessenek véget a szülészeti faji alapú elkülönítésnek és tartsák tiszteletben a roma nők emberi méltóságát.
Kép

Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórház főigazgatója a tüntetésre reagálva azt mondta: a támadások személyes formában indultak, majd átváltottak intézményi, végül az egész egészségügyi rendszert érintő szintre. Mára ez teljes mértékben politikai támadássá vált.

– Magyarországon az egészségügyi ellátás mindenkire kiterjedő és pártsemleges. Ennek megfelelően függetlenül attól, hogy az illető milyen etnikumhoz tartozik, milyen a bőrszíne, mi a neme, milyen a szexuális entitása, ugyanazt az ellátást fogja kapni, nemcsak ebben az intézetben, de minden más intézményben ebben az országban – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak.

Kép
Révész János: Magyarországon az egészségügyi ellátás mindenkire kiterjedő és pártsemleges

Mint mondta, ennek az egész „jelenségnek" az egyetlen hozadéka az volt, hogy leült beszélgetni a megyei vajdával, akivel úgy ítélték meg, a romák egészségügyi ellátásában két terület van, melyben jól tudnának együttműködni. – Az egyik a kommunikáció, a másik pedig a viselkedéskultúra. Ezek azok a területek, ahol közelíteni kell az ellátó személyzet és a betegek elvárását. Éppen ezért egy olyan program elindítását tervezzük, ahová roma származású – elsősorban – hölgyeket vennénk fel, akik ilyen konfliktushelyzetek moderálásában a segítségünkre lesznek – emelte ki a főigazgató. 

Péntek délután a kórház közleményben is reagált a történtekre:

„Az intézmény elutasítja a feltételezéseken alapuló megállapításokat, azt a módszert, amely egészségügyi intézményeket, illetve az ellátórendszert használja politikai csatatérül, valamint a sajtóközlemények által közvetített morális értékrendet.

Hazánk valamennyi egészségügyi intézménye nevében visszautasítjuk azt a feltételezést, miszerint etnikai, vagy bármely más hovatartozás alapján megkülönböztető bánásmódban részesítenénk pácienseket. Az ellátórendszer célja változatlanul az, hogy a betegeket a lehető legmagasabb színvonalon lássa el.

Maximálisan együttműködünk a hatóságokkal a kórházat érintő vizsgálatok körültekintő és minél előbbi lezárása érdekében, továbbra is ragaszkodunk a vizsgálatok lefolytatása során a jogállamiság kereteihez. A feltételezett cselekmények mindegyike a jelenlegi kórházvezetés előtti időkkel kapcsolatosak."

Ez is érdekelhet

Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.
Képgaléria
Urnazárás
Választás 2026: Érkeznek az eredmények
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Este 19:00-kor befejeződött a 2026-os országgyűlési választás Magyarországon. Megkezdték a szavazatok összeszámolását.