Az építészek és tartószerkezet-tervezők alkotó együttműködését elismerő díjazásban idén a Puskás Aréna tervezőcsapata, illetve Stocker György, a BME Építőmérnöki Karának docense mellett a Diósgyőri Stadion alkotópárosa részesült. Az ünnepélyes díjátadót a múlt héten a fővárosban tartották, ahol kollégáit Miskolc nevében a városi főépítész, Szunyogh László méltatta.

– Építészi és szurkolói minőségemben is lelkes érdeklődéssel követtem az új diósgyőri stadion megvalósítását. Tudom, megéltem, láttam, hogy mennyi probléma, ellentét, ellenvélemény közepette született meg az épület, kezdve a „kórházat építsünk, ne stadiont” politikai állásfoglalástól a régi stadionhoz való ragaszkodásig – mondta az esemény kapcsán. – Miután minden meccsen ott vagyok, azt gondolom, autentikusan számolhatok be a következőről. A szurkolók, akiknek gyakorlatilag épült, szeretik ezt a stadiont. Ők őszinték, azaz: mi őszinték vagyunk, megmondanánk, kifejezésre juttatnánk, ha nem. S ez azért is nagy dolog, mert szerettük a régi, Dézsi János építész és Kovács Lehel statikus által tervezett, szektoros-bástyás rendszerű stadionunkat is. Azért, mert az akkor modern, a hagyományokkal szakító megfogalmazásával tökéletesen összhangban volt progresszív acélvárosiságunkkal. Egyedi volt, mind formájában, mind szerkezetében. S hasonlót élünk meg most is. A sok „szappantartó” után itt egy, a miskolciságunkkal összhangban lévő stadiont kaptunk. Ahogyan szögletesek voltak a régi bástyaszektorok, a Pottyondy-Hegedűs páros által megálmodott stadiont is szigorúan a szögletes formák határozzák meg. Ez nekünk kedves, itt, az egykori vasgyárak tövében. Mérnöki, iparos.

Mint a főépítész kiemelte, a 2018-ban átadott építmény másik fontos jellemzője: a szabadság, nyitottság, amelyet ez az épület mind statikai, mind építészeti szempontból mutat. Az „iparias” megjelenés, amelynek alapvető követelménye a struktúra, a mérnöki tartószerkezetek szabad megmutatása.
– Azért érdekes, mert a stadionok zárt épületek, külső szemlélőnek nem engednek betekintést a belsejükbe. Az új diósgyőri stadion azonban két helyen is megnyílik. Egyfelől a sarkokon kapuszerű megnyitások vannak, ahol rögtön a pálya kezdődik. Olyan közel hozza a külvilágnak a küzdőteret, hogy úgy érezni, szinte egy lépés s mi végezhetjük a szögletet. Másfelől nincs ma diósgyőri, aki a stadion mellett elautózva vagy villamosozva ne lesne be a „szentélybe”. Ezzel tovább él az a régi „kukkolási” lehetőség, amelyet a korábbi maratoni kapu biztosított mindkét formájában – utalt az 1939-es, majd 1968-as előd épületekre. – Sokszor beszélünk úgy a Diósgyőr-szurkolók közösségéről, hogy család. Az egy újabb fontos jellemzője az épületnek, hogy bensőséges. Olyan közel vagyunk benne egymáshoz, napos oldal, ultrák, VIP, amit más stadionban nem tapasztaltam még. A fölső körbefutó folyosó szinte közösségi térként, találkozási pontként, fórumként működik. Nekem ehhez a családiassághoz tartozik az is, hogy a stadion nem került piedesztálra, a földön áll. Az utcáról szintben léphetünk be, emberközelivé, humánus léptékűvé válik az egyébként hatalmas építmény. A végére hagytam, hogy egyszerűen szép. Szépségét a letisztult és látható szerkezet, a szögletes formavilágot kiegészítő egyedi külső lámpatartók, s a strukturális megjelenéshez igazodó, fémburkolatok adják. Még a székek színezése is festőien komponált. Jó ide meccsre járni. Ennél pedig kell több?! Ezért épült – fűzte hozzá Szunyogh László.

– A diósgyőri tervezést 2014-ben kezdtük el. Vázlatterveket készítettünk, egyébként már akkor nagyjából kialakult mindaz, amit ma megépülve láthatunk. Kirajzolódott, hogy a pálya mérete folytán a lelátó tíz részre tagolt állásai összesen tizenegy pillérállás-tengelyt tesznek indokolttá. A tizenegyes szám pedig... Én magam is focirajongó vagyok, rögtön beugrott, hogy tizenegy játékos van egy csapatban. És jól emlékszem az egykori diósgyőri „Aranycsapatra” is - fogalmazott Hegedűs Péter. Így aztán, mint a statikus felidézte, a tervrajzok készítése során a tizenegy darab rasztervonalat, ami ezeket a pillérállásokat jelölte, ő szépen a hetvenes évekbeli DVTK-játékosok neveivel látta el: Veréb – Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi – Oláh, Tatár, Görgei – Borostyán, Fükő, Fekete. Hegedűs Péter elmondta még: a legendás futballista-nevek utóbb lekerültek a tervrajzokról: „volt olyan reakció a megrendelők részéről, hogy ez komoly dolog, ne viccelődjünk”. Ám a múlt heti rendezvényen is megerősítette: mikor azt kérdezték tőle a tervezés folyamán, miért pont tizenegy pillérrel számol, nem tízzel vagy tizenkettővel, azt válaszolta – „Tizenegy nyomós okom van rá. Veréb, Szántó, Salamon...”