Ugrás a tartalomra

Védőeszközökkel segítik a turisztikát

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. május 30. szombat 09:59
A Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület maszkokat és kesztyűket is adott át tagtársainak, hogy segítsék a munkájukat. A szakemberek szerint a turizmus áll majd helyre legkésőbb.
Fotó: Juhász Ákos

Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület alelnöke elmondta, az enyhítés nem jelenti azt, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba, hanem a fokozatosság elve alapján még most védőeszközöket kell használnunk. – Az egyesület ügyvezetése úgy döntött, hogy a legfontosabb védőeszközökkel segítjük a veszélyhelyzetben nyolcvan fős tagságunkat: éttermeket, szállodákat, attrakciók üzemeltetőit. Elég nagy kötöttség ez a turisztikában, hiszen anyagilag is le van gyengülve minden vállalkozás. Szerintem a turizmus áll majd helyre legkésőbb, ezért nekik a legnehezebb a helyzetük. Mihamarabb szeretnénk azt segíteni, hogy az emberek bátran merjenek utazni, illetve bátran vegyék igénybe a szolgáltatásokat.

A Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület egyebek mellett járt a Fortuna Hotelben, a Herman Ottó Múzeumban és a Lillafüredi Palotaszállóban.

Rejtőné Kovács Adrienn, a Fortuna Hotel ügyvezetője elmondta, nem idegenek a szállodaiparban és a vendéglátásban a kapott eszközök. – Használnunk kell kesztyűt és maszkot is. Senki sem gondolt arra azonban, hogy ilyen mennyiségben lesz szükség ezekre, beszerzésük pedig akadozik, nem beszélve arról, hogy megvan az áruk is. Köszönjük az egyesület figyelmességét. Azt gondolom, nagyon fontos most a biztonság, annak ellenére is, hogy az utazás célja az élmény. Nekünk, szolgáltatóknak kell megteremtenünk azt a környezetet, amiben a vendég jól érzi magát és feltöltődik. Bízunk abban, hogy Miskolc turizmusa kiállja a próbát és attrakcióink továbbra is vonzók maradnak.

Az egyesület célja többek között Miskolc és térsége turisztikai pozíciójának erősítése, vállalkozások, szolgáltatók, civil szervezetek és magánszemélyek tevékenységének összehangolása, támogatása és érdekérvényesítése.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!