Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 30301 - 30320 | ÖSSZESEN: 43746 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Minden év május 11-én Miskolc város napján vehetik át elismeréseiket azok a személyek és szervezetek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel városunk hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. A kitüntetettek nem csupán példát mutatnak számunkra elhivatottságból, szorgalomból és kitartásból, hanem bizonyságot tesznek arról is, hogy Miskolc az élet számos területén kiemelkedő. Legyünk büszkék azokra, akik Miskolc város napja alkalmából elismerésekben részesültek, és köszönjük meg munkájukat és mindazt, amit városunkért, Miskolcért tettek!
Cikk
Határ Győzőtől Szabó Magdáig – akár így is lehetne hívni a miskolci bölcsészkar alapító dékánjának vezetői időszakát.
Cikk
Két győzelmet követően talán eddigi legnehezebb mérkőzése várt a Miskolc American Football Teamre, legalábbis ezt vetítette előre a több mint egy évtizednyi közös történelem az Eger Heroes-zal. Nos, ahogy eddig ebben a bajnokságban, úgy most sem volt kérdés a hazai győzelem, A. J. Brown tanítványai valósággal kiütötték az egrieket.
Cikk
A Miskolci Törvényszék emberölés kísérlete miatt szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, aki 2019. május 18-án a miskolci sétálóutcán egy borotvapengével megvágta a sértett arcát.
Cikk
A tavaszi Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrán több mint kétszázhatvanan vettek részt.
Cikk
Az önkormányzat idén is biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére. Ehhez azonban szükség van a szülő vagy törvényes képviselő kérelmére.
Cikk
Nyílt Shito OB és Kata kvalifikációs versenyeket tartottak.
Cikk
A mentők napja alkalmából köszöntötték a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai a miskolci mentőállomás dolgozóit.
Cikk
Nem indul újra egyéniben Jakab Péter Jobbik-elnök Borsod-Abaúj-Zemplén megye I-es választókerületében – jelentette be a párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn Facebook-oldalán.
Cikk
Ütemterv szerint halad a Bioenergy- Miskolc Kft. beolvadása a MIHŐ Kft.-be.
Cikk
Idén Barkóczi István kapta az elismerést.
Cikk
A Tiszai pályaudvar és a Selyemrét között éjjelenként folytatódik a még május 7-én keződött karbantartás.
Cikk
Hétfőtől már az érvényes regisztrációval rendelkező 16-18 évesek is foglalhatnak időpontot online a koronavírus elleni oltásra, a több mint 84 ezer jogosultat sms-ben értesítik a lehetőségről - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Cikk
Már több mint egy hónapja tudjuk, hogy május 10-én mehetnek vissza iskoláikba a felső tagozatosok és a középiskolás diákok. Elérkezett ez a nap is, így újrakezdték a jelenléti oktatást az intézmények megszokott tanítási idejükben.
Cikk
Az elmúlt hónapokhoz képest továbbra is kevesen vannak kórházban, a lélegeztetőgépen lévők száma pedig már a négyszázat sem éri el. 
Cikk
A MOL Fehérvár 4-0-ra nyert vasárnap az élvonaltól búcsúzó Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában.
Cikk
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) felderítette az ortodox húsvét vasárnapján Beregszászon történt magyarellenes provokáció feltételezett elkövetőit - közölte az SZBU a honlapján.
Cikk
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap, és ezzel növelte az előnyét az összetettben.
Cikk
Nyáriasan meleg idő várható a következő napokban - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán.
Cikk
A traktor vezetőjét a tűzoltók mentették ki a vontató alól.