Ugrás a tartalomra

Koronavírusos Márki-Zay Péter

Létrehozva
Elkapta a koronavírust az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje, ezt a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be szerda délelőtt Márki-Zay Péter.

„Ma reggel kiderült, hogy elkaptam a koronavírust. Tegnap este az ATV székházában, a stúdióba lépés előtt testhőmérsékletet mértek, akkor még minden rendben volt. Hajnalban éreztem, hogy kicsit kapar a torkom, ezért elvégeztem egy tesztet. Pozitív lett” – írta a posztban.

A politikus egyébként jól van, enyhe megfázásos tünetei vannak. Három oltást kapott már. Minden programot lemondott, és karanténba vonult, otthonról dolgozik tovább a kormányváltáson.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.