Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 32061 - 32080 | ÖSSZESEN: 43758 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Január elején lépett hatályba az a törvény, amely kimondja: a Digitális Miskolc Programban kapott laptopok 2021-től a használóik tulajdonába kerültek át.
Cikk
A támogatási kérelmek benyújtására február 15-ig van lehetőség.
Cikk
Ittasan ült volán mögé az a miskolci sofőr, aki később balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt november 5-én. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Cikk
A Mikes Kelemen út egyirányúsítása az Aulich utca irányából, fentről lefelé – ezzel a megoldással az ingatlanok előtti várakozás lehetősége megmarad továbbra is, valamint a járművek szembe találkozása által fennálló vitás és balesetveszélyes helyzetek megszűnnek.
Cikk
Egy defibrillátort, egy nagyteljesítményű nyomtatót és tíz laptopot vettek.
Cikk
A Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Filharmónia négy koncertből álló sorozattal kedveskedik közönségének. A harmadik koncertet hétfőn este láthatja és hallhatja élőben, online bárki.
Cikk
Egy semmiből felbukkanó szarvas vagy az autó elé kirohanó vaddisznó - sok sofőr rémálma az időnként elkerülhetetlen vadgázolás. Csak az elmúlt héten volt olyan nap a megyében, amikor huszonnégy óra alatt négy különböző helyszínen is hasonló esetek történtek. A hideg idő miatt az állatok ilyenkor nehezebben találnak táplálékot és többet mozognak, gyakran keresztezve az autóutakat. Ezért a rendőrség fokozott óvatosságra int.
Cikk
Corvin János és fia horvátországi sírjának feltárásával kezdődött a Hunyadi-család származásának kutatása – mondta el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészetkutató Központjának vezetője.
Cikk
Akár több százezres büntetésre is számíthat az, aki engedély nélkül távolít el egy fecskefészket. A fecske ugyanis nemcsak védett, de hasznos állat is. Egy példány akár 1 kiló rovart, például szúnyogot vagy legyet pusztít el évente. A kormányhivatal adatai szerint egyre ritkábban fordul elő, hogy engedély nélkül távolítanak el fészkeket.
Cikk
A szerb kormány keddtől megszüntette a lehetőséget, hogy bárki soron kívül beadathassa magának a kínai Sinopharm cég koronavírus elleni oltását, miután az utóbbi néhány napban a rendkívüli érdeklődés miatt óriási sorban állás és többórás várakozás alakult ki a szerbiai oltópontokon.
Cikk
Az intenzív hóesés miatt kedd reggelre több mint nyolcvanezer fogyasztó maradt áram nélkül Lengyelországban, mindenekelőtt a keleti vajdaságokban. A havazás miatt keletkezett útakadályok miatt a tűzoltókat egy nap alatt csaknem hétszáz alkalommal riasztották – közölte a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).
Cikk
Letartóztattak egy többszörösen büntetett előéletű, hajléktalan férfit, aki az elmúlt öt hónapban országszerte több vendégházból is fizetés nélkül távozott, és nem egyszer a szobákban elhelyezett tárgyakat is ellopta – tájékoztatott a Békés Megyei Főügyészség kedden.
Cikk
Egy szudáni nő mobiltelefonján gyermekpornográf felvételeket, budapesti lakásán több millió forint értékű kábítószert találtak – tette közzé kedd reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a police.hu oldalon.
Cikk
Meghalt 89, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 459 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Cikk
Szabó Istvánné nyugdíjas történelem-tanárnő ír a harmincas évekről és a Földes Ferenc nevét viselő gimnázium történetéről.
Cikk
A mért adatok azt mutatják, lassan vége lehet a második hullámnak.
Cikk
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 29 éves nő ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.
Cikk
A Jobbik elnöke hétfő esti évértékelőjén bejelentette, indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.
Cikk
Városunk levegőminőségét körüljáró sorozatunk aktuális része a nem túl távoli múltba kalauzol minket, hogy bemutassuk, hogyan változott a légszennyezettség a 70-es évektől 2004-ig.
Cikk
Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.