Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 16041 - 16060 | ÖSSZESEN: 43241 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Folyamatos a katonák és a haditechnikai eszközök átcsoportosítása az Adaptive Hussars 23 többnemzeti gyakorlat kapcsán az ország teljes területén, földön és levegőben - közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.

Miskolci Napló 2023.11.04.

Miskolc Napló
Cikk
A Bodrogkisfaludon elkövetett rablás elkövetőjének azonosítása és elfogása érdekében tűzött ki nyomravezetői díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője - tájékoztatta szerkesztőségünket a rendőrség.
Cikk
Januárban negyvenegy forinttal emelkednek az üzemanyagárak – jelentette be Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában – írja a telex.hu.
Cikk
A hétvége során szombaton számíthatunk több napsütésre, bár azért kevés helyen - legkisebb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon - záporeső előfordulhat. Vasárnap újabb frontrendszer érkezik sokfelé lesz csapadékos, kifejezetten szeles az idő. 
Cikk
Válogatás a pénteki nap híreiből.
Cikk
Az elsőt pénteken jelentette be Veres Pál Miskolc polgármestere a közösségi médiában.
Cikk
A Zöld és Gondozott Miskolc Program, mint azt a neve is mutatja, egyik jelentős pillére Miskolc zöldítése. Ez a projekt a belvárost és a különböző városrészeket egyaránt érinti.
Cikk
A miskolci közgyűlés Velünk a Város frakciója közleményben reagált a hírre, hogy a kormány újabb forrásokat von el a várostól. A közleményt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
Cikk
Egy tollvonással vonta el a kormány a forrást a Modern Városok Programtól háborús helyzetre hivatkozva csütörtökön. A péntek reggel megjelent Magyar Közlönyben ötvenhárom projekt van nevesítve, ezek a Miniszterelnökségtől átkerültek az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz.
Cikk
A rendőrök százszázalékos kedvezménnyel kínálták a láthatóságot javító eszközöket a Miskolc Plázában. Így hívták fel a figyelmet az évszakváltás nyomán bekövetkező a közúti közlekedés veszélyeire.
Cikk
A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő arról tájékoztatta Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalát, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer 2024. évi fordulójában a pályázatok beadási határideje 2023. november 7-re módosult.
Cikk
Emléktábla-avatással, filmvetítéssel, valamint Kovács Kati énekesnő és Balázs János zongoraművész koncertjével emlékeznek Cziffra Györgyre a Miskolci Egyetemen november 8-án.
Cikk
Újabb cég tartotta fontosnak, hogy csatlakozzon a Fogadj örökbe egy közterületet programhoz.
Cikk
Óriási jelentősége van Magyarország biztonságát tekintve a Győrben múlt héten átadott légvédelmi rakétarendszernek, ugyanis a NASAMS-rendszer a világ egyik legkorszerűbb közepes hatótávolságú légvédelmi rendszere - hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Cikk
Miskolcon december másodikán délután öt órakor csendül fel Szekeres Tamás koncertje a Benned szól a dal – 25 év az Omegában.
Cikk
Miskolc településrendezési eszközeinek módosítását kezdeményezi az önkormányzat, a DAM 23365/43 helyrajzi számú ingatlanra, és a tervekkel kapcsolatosan 2023. november 9-én 14 órai kezdettel lakossági fórumot is tartanak.
Cikk
A Dayka-átkötés kivitelezése miatt november 7-én kedden, várhatóan 10:00 órától újra változik a forgalmi rend, ez a változás a 21-es és 21G-s buszjáratok útvonalát és egy megállóhelyét érinti.
Cikk
A korábbiaknál is nagyobb körültekintést igényel a jövő évi vetéstervek elkészítése, miután 2024-től életbe lépnek az új Közös Agrárpolitika vetésváltásra és a biológiai sokféleség megőrzésére, köztük az ugaroltatásra vonatkozó szabályai - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.
Cikk
Pénteken nyugat felől egy újabb hidegfront hoz esőt, záporokat, helyenként zivatart. A fronthatás miatt fejfájás, vérnyomás-ingadozás, izom-és hasi görcsök jelentkezhetnek, megnőhet a koraszülések száma.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.