Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 1781 - 1800 | ÖSSZESEN: 43196 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Cikk
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Cikk
Debrecenben kezdi az évet a DVTK. A rajt előtt több változás is történt a DVTK keretében.
Cikk
A Miskolc Avas-Déli Római Katolikus Plébánia Isteni Ige Templomának búcsúi szentmiséjét tartják január 25-én, fél 12-től, amelyet Koronkai Zoltán jezsuita atya, plébános mutat be. A szentbeszédet Orosz Atanáz, a görögkatolikus Miskolci Egyházmegye püspöke mondja. Az eseményt a Miskolc Televízió HívőSzó című műsorában, vasárnap 16 órától közvetíti.
Cikk
Már jóval a rendezvény kezdete előtt megteltek a belvárosi szállodák a miskolci Kocsonyafesztivál hétvégéjére. A város legrégebbi és legismertebb eseménye idén is tömegeket vonz: nemcsak a környékről, hanem az ország távolabbi pontjairól is érkeznek vendégek.
Cikk
Éppen csak nulla fok fölött leszünk szombaton. Mínusz éjjel sem várható.
Cikk
A félsávos lezárások és terelések szombat reggel is a kátyúzásnak tudhatók be leginkább a városban.

Miskolc Napló 2026.01.24.

Miskolc Napló
Cikk
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 31. forduló: a diósgyőriek érvényesítették a papírformát a sereghajtó vendégeként.
Cikk
Különleges csillagászati előadás várta az érdeklődőket a miskolci Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban, ahol a közelgő napfogyatkozás jelenségét, annak megfigyelési lehetőségeit és élményét mutatták be közérthető, látványos formában.
Cikk
Gyülekezeti és társadalmi összefogással, csaknem 100 millió forintból újult meg novemberben a műemlék templom tornya, amit február 1-jén hálaadó istentiszteleten köszönnek meg a Mindenhatónak.
Cikk
A világ legnagyobb jótékonysági futóversenye május 10-én érkezik a Forma-1-es pályára.
Cikk
A 25-ős főút egyik belterületi szakaszán történt a baleset. A két utashoz mentő is érkezett.
Cikk
A Szerb Köztársaság január 26-án, hétfőn lezárja a schengeni országokkal közös határain lévő valamennyi határátkelőhelyen a teherforgalmi sávokat demonstráció miatt, így zárva lesznek Röszke, Tompa, Hercegszántó teherforgalmi átkelőhelyei is - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
Cikk
A csalók telefonon keresztül kérnek pénzbeli adományt a hívott féltől, miközben a Magyar Vöröskeresztre hivatkoznak.
Cikk
A 12G autóbusz menetrendi változására hétfőtől kell számítani.
Cikk
Megkezdődött a zsűrizés a tizenhatodik Quintessence Pálinka- és Párlatversenyen, amely a Kárpát-medence egyik legnagyobb és legelismertebb pálinkás szakmai megmérettetése.
Cikk
Európa egyik legkorábbi alapítású zsidó múzeuma a budapesti, amely több szempontból is egyedi. Ezekről az egyediségekről tartott előadást Dr. Toronyi Zsuzsanna főigazgató a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Körének alkalmán.
Cikk
Díjazták a diáksport kiemelkedő pedagógusait, iskoláit és szervezőit.
Cikk
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki tizenkettedik életévét be nem töltött gyermekekről készült pornográf tartalmú, esetenként sanyargatást is ábrázoló videófelvételeket töltött fel közösségi média felületekre.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.