Ugrás a tartalomra

Borsodi települések az éghajlatváltozás ellen

Létrehozva
Ha a következő 10-12 évben nem sikerül a széndioxid-kibocsátást radikálisan mérsékelni, akkor világszerte drámai és visszafordíthatatlan éghajlati következményekkel kell szembenéznünk – hangzott el egy keddi projektzáró konferencián a Diósgyőri várban.

Az Energiatudatos önkormányzatok – Felkészítés fenntartható energiastratégiák megvalósítására projektben az elmúlt bő három évben hat ország – hazánk mellett Olaszország, Spanyolország, Románia, Horvátország és Görögország – összesen nyolc résztvevő partnere (regionális fejlesztési ügynökségek, szakmai szervezetek és kutató intézetek) közösen azon dolgoztak, hogy önkormányzatokat és regionális hatóságokat fenntartható energiapolitikák és tervek kidolgozásában segítsék.

Kép
Fotó: Mocsári László

Az együttműködés kapcsán a BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség által tizenegy borsodi település kapott szakmai segítséget a tudatos tervezéshez, és a fenntartható energia akciótervük kidolgozásához. – Energetikai terveket készítettek, felkészültek arra, hogyan csökkenthetik a széndioxid-kibocsátásukat – tudatta Tisza Orsolya, a BORA vezető projektmenedzsere, hozzátéve: összesen 82 település készített akciótervet.

Kép

A konferenciát a megyei önkormányzat hivatala képviseletében a főjegyző köszöntötte. Kovács János kifejtette: a BORA kizárólagos tulajdonosaként és fenntartójaként a megyei önkormányzat fontosnak tartja, hogy energiatudatos, a fenntartható fejlődést elősegítő projektekben vegyen részt. – De a hivatal maga is menedzsel klímastratégiákat, és igyekszik javítani például az épületei energiahatékonyságán – tette hozzá.

Kép

Barbara di Pietro, az Empowering projektkoordinátora kiemelte: a több éves projekt elérte célját, hiszen számtalan rendezvényen osztották meg egymással tapasztalataikat az energiatudatosság terén. – Ma már rengeteg kiváló gyakorlatot ismerünk Európa-szerte – hangoztatta.

Kép

Pfliegler Péter alpolgármester úgy fogalmazott, a klímaváltozás ma már érezteti hatását, sajnos Miskolcon is egyre inkább ezt tapasztaljuk. – Fontos, hogy beszéljünk a fenntartható fejlődésről, az energiafelhasználásról. Nos, ezeket a témákat karolta fel a BORA partnereivel, Miskolc város bevonásával. Nem lehet szó nélkül elmenni a klímaproblémák mellett – emelte ki az alpolgármester, aki részletesen tájékoztatta a konferencia résztvevőit a város Smart és Green megoldásairól, a gázüzemű autóbuszoktól kezdve egészen a geotermikus energia használatáig.

A szakmai konferencián szó esett egyebek mellett az alacsony széndioxid-kibocsátásra való áttérést támogató kezdeményezésekről, de az önkormányzatok számára is hasznos tanácsokkal szolgáltak az Európai Unió energiával és éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzéseinek teljesítése érdekében.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.