A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2016-ban sikeres pályázatot nyújtott be a miskolci Szeleta-park Látogatóközpont megvalósítására - áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben. A projekt célja egy olyan bemutatóhely kialakítása volt, amely a Bükk kapujában a terület természeti, kultúrtörténeti és tájértékeit szemlézi és élvezetes, interaktív formában mutatja be a közönségnek.
Annak érdekében, hogy az új attrakció Miskolc és a térség egyik emblematikus, a Bükköt jól reprezentáló bemutatóhelye lehessen, a kiállítási tartalom kidolgozásában, a kapcsolódó külső és belsőépítészeti tervezésben, a parktervezésben és a szolgáltatások kialakítása során is nemzetközileg elismert szakemberek vettek részt. A szakmai előkészítő munka után jelenleg az építkezés előtti adminisztratív feladatokkal foglalkozik az Igazgatóság, ugyanis a közbeszerzések kiírása után a beérkezett ajánlatok alapján szembesült azzal a szervezet, hogy az idő közben megnövekedett építőipari árváltozásoknak köszönhetően a pályázati forrás nem lesz elég a projekt megvalósítására, éppen ezért a befejezési határidőt 2021 nyarára módosította az Irányító Hatóság.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a pályázati forrásból az ütemezésnek megfelelően használta fel a tervezési forrásokat. Az építési források a pályázatnak megfelelően rendelkezésre állnak, azonban a beruházást addig nem tudja elindítani, amíg az építéshez szükséges plusz forrás nem áll rendelkezésre.
Az Igazgatóság tudatában van annak, hogy Miskolc és az egész Bükk lakosságának mennyire fontos a beruházás mielőbbi elindítása és a jelenlegi állapot megszüntetése, éppen ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy minél hamarabb elkezdődhessen az építkezés.
Miért áll a Szeleta-park Látogatóközpont építése?
Létrehozva
Plusz források szükségesek a Szeleta-park Látógatóközpont építéséhez.
Ez is érdekelhet
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Kellemes borzongást: -30 Celsius-fok alá esett a hőmérséklet a Bükkben
Ez még nem rekord, volt már hidegebb is.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.