Ugrás a tartalomra

Lőrinc és a dinnye – vége a szezonnak

Létrehozva
Az idei nyár nagyon édes dinnyéket adott. Szeptember 5-én azonban Lőrinc napja lesz. A néphiedelem szerint pedig ettől a naptól kezdve nem érdemes enni a dinnyéből, mert Lőrinc „belepisilt”.
Kép
Lassan vége a dinnyeszezonnak. (Fotó: Juhász Ákos)

Szent Lőrinc ünnepe a földműves nép körében határnapnak számított, ezt jelzi egy szólás is, miszerint Lőrinc „belepisil” a dinnyébe. A szeptember 5 után szedett dinnye tehát elvileg már ízetlen, vizes.
Vojkó Tiborné a Búza téri piacon árul dinnyét már évek óta. – Tökéletes volt az idei termés is, szerintem nyugodtan ki lehet próbálni, hogy a szeptember 5. utáni dinnye valóban ízetlen-e, hiszen nem mindegyiket ugyanakkor ültetik. Én Tolnából hozom, mindig mézédes, ki is írom az ára fölé ezt. Sok visszajáró vásárlóm van, akik szívesen visznek a sárgadinnyéből is, ami meg Szegedről van – magyarázta az árus, hozzátéve a Lőrinc-napi szentenciát csak a görögre mondják, a sárgára nem.

Kép
Vojkó Tiborné szerint kitűnő volt az idei termés.

Molnár Ernőné hetvenhat éves, két nagy szatyorral megy haza ma délelőtt, de tervezi, hogy visszanéz még. – Nem tudok ennyi mindent cipelni, ezért inkább akár kétszer is fordulok. Nagyon szeretem a dinnyét, még annak ellenére is fogyasztottam idén, hogy elég sok problémám volt a gyomrommal.
Gyüker Zoltán hetente egyszer evett az idei termésből. – Egy egészet azért nem, de hetente több cikket is elfogyasztottam. Első megjelenésétől, tehát már június közepétől vásárlója vagyok. Nem tagadom meg magamtól a jót, az idei pedig kellemesen édes volt, élvezhető – mondta a vevő, aki szerint szeptember 5. után már valóban nem szabad venni, mert Lőrinc „belepisil”.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.