Ugrás a tartalomra

Hat tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Bodrogból

Létrehozva
Az I. Bodrogi PET Kupa mezőnye hat tonna hulladékot gyűjtött össze a Bodrog Sárospatak és Tokaj közötti szakaszáról - közölte a PET Kupa kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.

Dóra Szilvia közleményében azt írta, a résztvevő csapatok és az önkéntesek a program négy napja alatt naponta csaknem háromszáz zsák szemetet gyűjtöttek össze a Bodrog ártereiből. A verseny során szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a folyó két ágából, a Latorcából és az Ungból hatalmas mennyiségű hulladék érkezik Ukrajna felől, a számítások szerint ezen a versenyen megdőlt az egy résztvevőre kiszámolt, összegyűjtött hulladék mennyisége. A több tonnányi szeméttől kisebb-nagyobb ártéri erdőszakaszokat sikerült megtisztítani, de egyes területekre már nem jutottak el a petkalózok.

Emlékeztetett, a nyolc éve rendszeresen megtartott tiszai hajós hulladékgyűjtő versenyeknek és az év közben szervezett akcióknak köszönhetően mostanra összesen 90 tonna szennyező anyagot sikerült összegyűjteni a folyók ártereiből, egyes folyószakaszokat pedig teljesen megtisztítva adtak vissza a versenyzők a természetnek.

A Bodrogi PET Kupát az ÖKOsaBB elnevezésű csapat nyerte, a második egy veteránokból álló baráti csapat, a PETúnia lett - akik az egy főre jutó hulladékmennyiség összegyűjtéséért járó díjat is elnyerték - harmadik helyet pedig az olaszliszkai önkormányzat Liszka Gálya - Húzzuk együtt! gárdája szerezte meg. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az összegyűjtött hulladékmennyiség legalább felét újrahasznosítják majd.
Dóra Szilvia megjegyezte, a hulladékgyűjtés ősszel az ártéri erdőkben folytatódik. Több Tisza-menti településen zsákokat helyeztek ki a szervezők az ártérben összegyűlt folyami hulladék összegyűjtésére: az úgynevezett "mosolygó zsákok" három színben, bárki számára ingyenesen elérhetőek a Tiszadada és Tiszabábolna közötti partszakaszon. A sárgába a műanyag és a fém, a zöldbe az üveg, a feketébe pedig kizárólag az árterekben lévő kommunális hulladék gyűjthető.

Az üres zsákok felvételi és leadási pontjai a PET Kupa weboldalán, a www.petkupa.hu-n találhatóak meg.
 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.