Ugrás a tartalomra

Döbbenetes: kihalt a Sajó élővilága

Létrehozva
Drámai képeket közöltek pénteken a bányavíz miatt hónapok óta szennyezés alatt álló Sajó folyóról szlovák lapok: helyiek szerint a friss állapot azt mutatja, hogy a folyó élővilága lényegében kihalt.
Kép
Forrás: Varga Tibor / Facebook

A Felvidék.ma cikke szerint a szennyezés nem hogy csökkenne, jelenleg még nagyobb mennyiségben ömlik a folyóba, mint februárban. Ezért egy helyi horgászszövetség tagja az Európai Bizottság elé vinné az ügyet a hatóságok tétlenségét látva – Varga Tibor pénteken találkozottt is Michal Wiezik európai parlamenti képviselővel.

„Ma részt vettem a Sajó folyó élővilágának vizsgálatán, mely során három szakaszon vizsgáltuk a vizet. Most már hivatalos: a folyó halott, és ezt egyetlen hatóság sem tagadhatja”

– mondta alapnak Varga, aki elárulta, hogy a folyó 10 kilométeres szakaszának átvizsgálása közben egyetlen pisztrángot, pénzes pért vagy fejes domolykót sem találtak, tetemet viszont rengeteget, az elpusztult folyami rákok szinte ellepték a partot. Varga elmondása szerint még a vizsgálatot végző állatorvost, Rastislav Grohol környezetvédelmi szakembert is megrázta, aki könnyes szemmel mondta, még sosem látott ilyet. Az ügyben a rendőrség egyelőre a nyomozásnál tart.

Csütörtökön egy kemény hangvételű videóüzenetben fakadt ki a helyzet miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jákfalva független polgármestere, Vilcsek Ernő, aki a leköszönt köztársasági elnököt, a környezetvédelmet kiemelt témaként pörgető Áder Jánost is megszólította.

 

Vilcsek szerint a szennyezés közvetett hatása miatt "bele fogunk dögleni” a mérgezésbe." Vilcsek is megemlítette, hogy a folyóban „több tíz kilométeren kihalt az élővilág”. Pénteken ezt igazolták a felmérések is.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.