Ugrás a tartalomra

Gólyakiállítás nyílt Bodrogkeresztúron

Létrehozva
Gólyavédelmi Központ nyitotta meg kapuit a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bodrogkeresztúron, ahol 180 négyzetméteren várja a látogatókat egy interaktív, gólyákról szóló tárlat - tájékoztatta szerkesztőségünket a Zöld Kör természetvédelmi egyesület.
Kép
Fotó: pixabay.com

A Tokajtól mintegy nyolc kilométerre fekvő településen lévő központ a természet- és madárvédelmet kívánja népszerűsíteni. A kiállítás a falu egykori zsinagógájának épületében egy időszaki kiállítással, egy foglalkoztató sarokkal és egy elsősorban gólyás mesedarabok előadására megálmodott bábszínházzal várja a látogatókat. A kiállítás udvarán egy madárvédelmi berendezéseket bemutató tanösvény, az épület mögött pedig egy fából faragott gólyafigurákkal játszható sakktáblát helyeztek el, írták.

A Gólyavédelmi Központ madárvédelmi tanösvénye bármikor szabadon látogatható, kiállítása június közepéig pénteken és szombaton 10 és 16 óra között tekinthető meg. Hozzátették, nyáron várhatóan a hét több napján is nyitva lesz a központ, valamint csoportok részére előzetes bejelentkezés és egyeztetés alapján ettől eltérő időpontban is megtekinthető.

A tájékoztatás szerint Bodrogkeresztúr a "hazánkban szinte kizárólag településeken költő fehér gólyák számát tekintve az egyik legnépesebb községek egyike". Ebben az évben harminc pár fehér gólyával büszkélkedhet a falu, ahol a nemzetközi és hazai csökkenést mutató tendenciák ellenére emelkedik a madarak létszáma. Tavaly óta két párral bővült a helyi populáció.

A május hatodikán megnyílt Gólyavédelmi Központot Petrovics Zoltán helyi ornitológus kezdeményezésére alakította ki a Zöld Kör. A kiállítás installációját az Európai Unió Szlovákia-Magyarország Interreg Programja támogatta - közölték.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.