A vízimadarak életmódja és túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért etetésük velük ellentétben káros, mert például:
- a hosszú ideje (hónapok, évek óta) tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen „táplálék" diéta megbetegíti a madarakat (angyalszárny-betegség);
- szennyezi a környezetet, rontja a víz minőségét, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő elmocsarasodást (eutrofizáció);
- a mesterségesen fenntartott táplálékbőség kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen őszi elvonulási viselkedést (ezek a madarak fagynak aztán jégbe télen);
- növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből eredő sérülésveszélyt;
- önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
- rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
- a feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza a patkányokat, segíti szaporodásukat, ami idén különösen nagy problémát jelent a fővárosban.
Gyakorlati megvalósulását és hatását tekintve a vízimadarak etetése sajnos öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik. A nyáron etetett madarak ugyanis ősszel nem vonulnak el, így az emberek, látva a „sok szegény, éhes”, valójában elkényelmesedett vagy már beteg, röpképtelen madarat, tovább etetik őket. A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat
