Ugrás a tartalomra

Újdonság a Manó Tanösvényen

Létrehozva
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Kép
Szeleta látogatóközpont
Fotó: Szeleta Park

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Szeleta Park közös szervezésében különleges programokkal készülnek húsvétra. A Szeleta Park Látogatóközpont április 3. és 6. között a megszokott nyitvatartással várja a látogatókat, a gyerekek számára pedig több tematikus eseménnyel is készülnek.

A programkínálat középpontjában a családok és a legkisebbek állnak. Húsvétvasárnap, április 5-én 15 és 18 óra között kézműves foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők, ahol szalvétatechnikával készíthetnek húsvéti tojásokat. A kisebb gyerekekre is gondoltak: számukra színezők biztosítanak kreatív elfoglaltságot.

Másnap, húsvéthétfőn, április 6-án egy izgalmas szabadtéri program veszi át a főszerepet. A park területén megrendezett nyomozós játék során a résztvevők különböző feladatokat oldhatnak meg, miközben bejárják a környéket. A program 10 és 15 óra között lesz, az utolsó indulás 14 órakor lehetséges.

A húsvéti hétvége során mindkét napon külön élményt kínál a Manó Tanösvény is, amely megújult, húsvéti tematikájú feladatokkal várja a gyerekeket. A játékos állomások lehetőséget adnak arra, hogy a családok közösen fedezzék fel a természetet, miközben aktívan kapcsolódnak az ünnep hangulatához.

Fontos tudni, hogy a nyomozós játék és a tanösvény programjai parkbelépőjeggyel látogathatók, míg a húsvétvasárnapi kézműves foglalkozás ingyenes.
 

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.