Ugrás a tartalomra

Van program a Cinefest után is 

Létrehozva
Multifunkciós rendezvényhelyszínné vált Miskolc két kulturális színtere.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A közép-európai szinten is meghatározó filmes rendezvényt, a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált követően is számos, a Művészetek Házában és a Csodamalomban elérhető programból válogathatnak a kultúrakedvelők. Az összesen 230 millió forintból felújított épületek emellett partnertalálkozók, csapatépítő tréningek és különböző céges események megtartására is kiválóan alkalmasak.

A Csodamalom Bábszínházban október 8-án „A brémai muzsikusok” előadással kezdődik az évad, amiben összesen 16 különböző műsorszámmal készül a társulat, amelyhez két új bábszínész is csatlakozott. A Művészetek Házában is számos program vár mindenkit. Szeptember 27-én a 30Y koncertjét, majd 30-án Wojciech Waleczek zongoraművész előadását láthatja a publikum. Október 1-én nyílik Törő Irén festőművész kiállítása „Végtelen utakon” címmel, és érdekes programnak ígérkezik a Kollár-Klemencz Zenekar irodalmi koncertje (október 4.), a Micimackó zenés mesejáték (október 6.), valamint Csernus Imre Egyensúlyban önmagammal című előadása (október 10.) is.

Nemcsak kulturális programokra alkalmas a MÜHA és a Csodamalom

Az összesen 230 millió forintból megújult két intézmény csapatépítő tréningek, partnertalálkozók és különböző céges rendezvények esetén is ideális helyszínválasztás lehet. Az előző évben átadott fejlesztési projekt részeként a Csodamalom Bábszínházban felújították a Cinefest alkalmával is igénybe vett nézőteret, kicserélték a székeket, valamint új vetítővásznat szereztek be. A műszaki terem átalakításával további vetítőtermet alakítottak ki. Emellett felújították a közösségi fogadótereket és a vizesblokkokat, megoldották az épület komplex akadálymentesítését.

Komfortosabb környezet várja a Művészetek Háza Uránia és Béke – Art mozi termébe látogatókat is. A fejlesztés során mintegy 210 darab széket cseréltek le a két moziteremben, illetve megújult a padlóburkolat és a függönyök is.

A beruházás 100 %-os támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege bruttó 236,5 millió Ft volt.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.