Ugrás a tartalomra

A komolyzene társadalmasítása – rendszeres köztéri koncertek

Létrehozva
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Komolyzenei Stratégiájának részeként, fontos kultúrpolitikai célként arra törekszik, hogy az ország különböző közösségi színtereire visszatérjen a komolyzene, legyenek rendszeresen kisebb-nagyobb előadások a templomok előtt, a főtereken és egyéb találkozási pontokon – tájékoztatta portálunkat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.
Kép
Illusztráció!

Annak érdekében, hogy minél több érdeklődőt lehessen bevonni a komolyzenei kultúra vérkeringésébe – aktív muzsikusként és zeneszerető közönségként egyaránt – az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának egyik kiemelt célja a komolyzene társadalmasítása. El kell érni, meg kell szólítani és be kell építeni a komolyzenei kultúra vérkeringésébe azokat a társadalmi rétegeket is, akik eddig nem találkoztak a magas színvonalon, élőben előadott komolyzenével, tehát kultúrpolitikai szempontból törekedni kell a komolyzenei szolgáltatások országos lefedettségét elősegítő stratégia biztosítására.

Ennek érdekében, a komolyzenei szolgáltatások palettáján új elemként megjelent a rendszeres köztéri koncert, miszerint legyen lehetőség rendszeresen komolyzenei koncerteket hallgatni az 5000 főnél nagyobb településeken (278 település) országszerte, igazodva az adott település kulturális berendezkedéséhez.

A komolyzene társadalmasítása érdekében, a zeneművészeti szervezeteink által, éves szinten 5030 – amelyből köztéri (2224), egyházi (556) és ifjúsági (2250) – koncert megvalósítására törekszik a kulturális ágazat.

A zene világnapját minden évben október 1-jén ünnepeljük. Ezen ünnepi alkalomból, egyben a program hírnökeként városunkban szeptember 27-én (pénteken) 14 órai kezdettel köztéri koncertet rendez a Filharmónia Magyarország.

Helyszín: Impresszó étterem és a Pannónia Hotel közötti tér.

Kép
Illusztráció!

Tudományos kutatások sora igazolja a zene jótékony hatását. A tanulásra gyakorolt fejlesztő stimulációi, a kreativitásra gyakorolt jótékony hatása és a lélekhez vezető egyedi útjai minden embert gazdagítanak. Sokan mégsem találkoznak az élő klasszikus zenei élménnyel, mert vagy a családi környezetükben nem érték vagy mert anyagilag nincs rá lehetőségük, hogy koncertre járjanak, zenét tanuljanak.  A kormány elkötelezett abban a kérdéskörben, hogy a klasszikus zenét olyanokhoz is eljuttassa, akik nem találkoznak vele mindennapjaik során.

Ennek jegyében Tér-zene koncerteket szerveznek országszerte a zenei élet szereplőinek részvételével Magyarország minden 5000 főnél nagyobb településén. A hangversenyekkel a városok terein találkozhatnak az ott élők tavasztól őszig. A meghirdetett alkalmak a családok, lakók hétvégi programjait gyarapíthatják és ingyenesen látogathatók.

A projekt a zene világnapja alkalmából, szeptember utolsó hetében indul országszerte.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.