Ugrás a tartalomra

Megemlékeztek a lengyel függetlenségről

Létrehozva
A lengyel függetlenség visszaszerzésének 101. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás a Városházán. Az eseményen elhangzott: a magyarok és lengyelek múltja, hagyományaik közösek, mi értjük meg igazán egymást, ezért fontos az együttműködés.

1918-ban, 123 évnyi felosztottság után Lengyelország visszaszerezte önálló államiságát. A Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Miskolcon minden novemberben megemlékezik a legnagyobb lengyel nemzeti ünnepről. A megemlékezésnek és kiállításnak a Városháza aulája adott otthont. A tíz molinó Lengyelország eltörlésétől a függetlenség visszaszerzéséig mutatja be a történelmüket.

Preview Image
Mocsári László képgalériája!

– 1795-ben Lengyelországot háromfelé szakították, és ezzel az ország egy az egyben eltűnt Európa térképéről. A lengyel nyelvet egyáltalán nem lehetett használni, nem lehetett oktatni, nem volt Lengyelország – emlékeztetett Szabó Mónika, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese.

Közös a múltunk, közösek a hagyományaink és közös a barátságunk – mondta Veres Pál az ünnepségen. A polgármester szerint fontos az együttműködés, hiszen, ahogy fogalmazott, mi értjük meg igazán egymást.

Kép

– Miskolc vezetőjeként ezeket a barátságokat erősítem, és a testvérvárosi kapcsolatokat még magasabb szintre igyekszem emelni városaink között. Fontosak ezek a megemlékezések is – hangsúlyozta Veres Pál.

A kiállítást november 22-én 16 óráig bárki megnézheti a Városháza aulájában.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.