Ugrás a tartalomra

Versvideóval nyert különdíjat a miskolci Mikita Dorka Júlia

Létrehozva
Csorba Piroska miskolci költőnő Miskóc c. versét feldolgozó videójával Mikita Dorka Júlia nyerte el a IV. Nemzeti VERSeny különdíját, de a húszéves színinövendék a versenyen nyújtott teljesítményéért arany minősítést is szerzett.

Az elmúlt kilenc hónap alatt, három fordulóban, több mint 200 versmondó vett részt a versenysorozaton. A rangos versenyre az anyaország mellett külhonból és külföldről is neveztek. Az élő szuperdöntőt – a 25 legjobbnak ítélt versenyző részvételével – november 10-11-én rendezték meg a budapesti Nemzeti Színházban.

A verseny célja a klasszikus és kortárs magyar költészet újszerű bemutatása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése volt. 2019-ben a verseny középpontjában a rendszerváltoztatás 30. évfordulója, valamint Ady Endre és Weöres Sándor életműve állt.

A húszéves Mikita Dorka Júlia 8 éves korától vesz részt versmondó versenyeken, legnagyobb elismerése a Közép-európai egyházi középiskolák kassai seregszemléjének díja, amit Arany János Tetemrehívás c. versének elmondásával érdemelt ki. Középiskolásként rendszeresen közreműködött könyvbemutatókon, irodalmi rendezvényeken, az Irodalmi Fonó estjein. 12 éven keresztül játszott a Miskolci Nemzeti Színház előadásaiban. Jelenleg a Budapesti Operettszínházban tanul a Pesti Broadway Musical Stúdió színinövendékeként.

A videó készítője Dobos Klára újságíró-fotóriporter, az Új Misszió c. folyóirat szerkesztője.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.