Ugrás a tartalomra

Hogyan igazodjunk el a mesék világában? – Gyermekkönyvtáros szakmai nap

Létrehozva
A mesék széles spektrumában létezik rossz mese is? Hogyan válasszuk ki, melyiket ismertetjük meg a gyerekekkel? Hogyan érzékenyítsük a gyerekeket az olvasásra és írásra? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptak választ a Gyermekkönyvtáros Műhely szakmai napján a megye gyerekekkel foglalkozó könyvtári szakemberei hétfőn, a megyei könyvtárban.

Kép

A szakmai műhelyet még 2005-ben alapították a megyei könyvtár gyermekkönyvtárában dolgozók. Így csaknem 15 éves múlttal rendelkező hagyomány, hogy évente egyszer összeülnek a megye gyerekkönyvtárainak szakemberei. Ilyenkor megbeszélik, hogy az egyes könyvtárakban milyen tendenciák vannak, milyen irodalom iránt érdeklődnek leginkább a fiatalok – tudtuk meg Miklós Katalintól, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárának vezetőjétől.

Idén két előadást hallgathattak meg a szakemberek. Bárdos József nyugdíjas főiskolai tanár, mesekutató, akinek számos kiadványa jelent meg a tündérmesék témakörben a mesék helyes kiválasztásáról beszélt. Béres Judit egyetemi docens pedig a Z és az alfa generációhoz adott útmutatót, hogyan „barátkozzon” velük a könyvtár.

Kép

– A gyerekek számára borzasztóan fontos, hogy a művészettel, az irodalommal találkozzanak – emelte ki előadásában Bárdos József főiskola tanár, mesekutató. Meghatározta a gyermekirodalom fogalmát is: „gyermekirodalomnak nevezzük azokat az irodalmi szövegeket, amelyekkel a gyermek befogadó képes kapcsolatba lépni.” Továbbá rámutatott, mi a különbség a hamisítvány és a valódi gyermekirodalom között.

Béres Judit egyetemi docense a Z és alfa generációkról, vagyis 20-25 éves korig minden fiatalról beszélt. Mint kiderült, ezek a fiatalok nem feltétlenül problémásabbak, mint bármelyik másik generáció tagjai, csupán máshogy kell őket megszólítani. – Meg kell találnunk, mi az, ami az ő ingerküszöbüket eléri, miközben értéket közvetít. Olyan könyvet válasszunk, ami valódi olvasmányélményt kínál a mai gyerek számára – fogalmazott.

Kiemelte azt is, az iskolákban olyan módszerekkel próbálják az alfa generációsokat nevelni, amivel ők már nem tudnak tanulni, így muszáj változtatni, ha azt szeretnénk, hogy ne maradjanak le.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.