Ugrás a tartalomra

Kislánya által ihletett számmal jutott tovább Pál Dénes A Dal című műsorban

Létrehozva
„Nagy boldogság van!!! Köszönöm nektek hogy velem voltatok, nem tudom elmondani mennyire hálás vagyok‼️ Folyt. köv.! Kis pihenés és készülök a következő fordulóra, még jobban még pontosabban!” – írta Instagram-oldalán Pál Dénes, miután továbbjutott A Dal 2020 első selejtezőjén, szombaton.

A miskolci származású énekes is ott volt a legjobb hat között, akik három hét múlva újra színpadra állhatnak a középdöntőben.

„Egy számomra nagyon különleges dallal sikerült továbbjutni, aminek a címe, Készen állsz. Több okból is fontos ez nekem: egyrészt, mert ez az első olyan dal, ami a kislányom születése után jelent meg, másrészt, mert neki íródott. Egyfajta útravalónak szántam, tudom, mennyi minden várhat rá az életben: sikerek, csalódások, de pont ezeknek a megélése teszi majd teljessé az életét” – nyilatkozta portálunknak Pál Dénes.

Kicsit különlegesebb módon fogja majd hallani ezt a dalt a közönség a középdöntőben – árulta el nekünk Dénes.

Mint mondta, Somogyvári Dániellel és Molnár Tamással dolgozott együtt a dalon.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezte és pontozta. A dalválasztó showban idén még nagyobb szerepet kapnak az ötödik zsűritag szerepét betöltő nézők, akik a műsor folyamán kétszer is szavazhatnak SMS-ben.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.