A turini békekötés ratifikálását és egyben az olasz és a magyar kultúra találkozását elevenítette fel a vár hétvégi programja. A Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend drámajátékkal idézte fel az eseményeket, a látogatók pedig dr. Lovász Emese régész előadását is meghallgathatták a témával kapcsolatosan.
1381-ben a velencei dózse díszes kíséretével érkezett Nagy Lajos várába, hogy a hosszú háborúskodást lezáró turini békekötést ratifikálja. Pompás öltözetű követek, szemet gyönyörködtető kincsek hirdették Velence nagyságát és behódolását a Lovagkirály előtt. A béke érdekében az itáliai Velence városa, lemondott a dalmát partvidékről, és évente 7000 aranydukát hadisarcot fizetett, valamint vásár- és ünnepnapokon köteles volt felvonni az Anjou liliomos lobogót a Szent Márk téren.
A Diósgyőri várban évről évre felelevenítik a békekötés körülményeit, és megemlékeznek a magyar történelem ezen időszakáról.
Az idei programon a témához kapcsolódó tudományos ismeretterjesztő előadással és hagyományőrző bemutatóval várták az érdeklődőket.
A velencei békekötésre emlékeztek
Létrehozva
A Diósgyőri várban azt a pillanatot idézték fel szombaton, amikor a királynék vára felkerült a világtörténelem térképére.
Ez is érdekelhet
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.