„A színház manapság egy kihűlt jégvilág” – hangzik el a Producerek című musicalben a mondat, mely sajnos az utóbbi egy évben igaznak bizonyult, hiszen a járványhelyzet miatt az elmúlt időszak nagy részében a teátrumok nem fogadhattak nézőket. „Alig bírjuk kivárni, hogy újra találkozhassunk nézőinkkel! Ők éltetnek minket, velük együtt vagyunk egy közösség, ezért nem akartuk őket cserben hagyni ezekben a nehéz időkben. A technikát segítségül hívva, most újra együtt nevethetnek, könnyezhetnek és rendülhetnek meg velünk – egyelőre a képernyőn keresztül, hiszen otthonról is itt a helyük” – emlékeztet szlogenjére a teátrum.
Február 6-án, szombaton elindul a Miskolci Nemzeti Színház saját fejlesztésű online előadásokat közvetítő (stream) oldala!
Az első, felvételről közvetített előadás az Édes Anna lesz, melyet 2018-ban mutatott be a miskolci teátrum Rusznyák Gábor rendezésében, Mészöly Annával a főszerepben. Ezután pedig hetente, minden csütörtökön és szombaton olyan sikerdarabokat láthatnak, mint a Játék a kastélyban, a Bűn és bűnhődés, az Üvöltő szelek vagy a Tóték. A stream oldal február 1-én, hétfőn nyílik meg a közönség számára, ahol még több előadást találnak a kínálatban, valamint jegyeket is válthatnak ettől az időponttól. A közvetítések az online.mnsz.hu oldalon lesznek láthatók.
A korábbi előadások online közvetítései mellett élő színházi közvetítést is láthatnak majd a nézők, amely során a művészek a színházban, valós időben, közönség nélkül adják elő az adott produkciót, ami online követhető a stream-oldalon, jegyváltást követően.
Az online közvetítéseket, akár egy élő színházi előadást, csak a megadott időben, folyamatában, megállítás és visszatekerés nélkül követhetik a nézők.
„Bízunk benne, hogy hűséges, a színházunkat szívből szerető Nézőink velünk maradnak ezekben a bizonytalan időkben” – írja a színház.
A Miskolci Nemzeti Színház művészei, a járványügyi előírásokat betartva a kényszerszünet alatt is folytatták a munkát, hogy amint újra kinyitnak a színházak, azonnal köszönthessék a közönséget. Elkészült a Producerek című musical, melyet Béres Attila rendezett, valamint két másik produkció próbái is elkezdődtek: Szomory Dezső Hermelin című színművét Mohácsi János rendezi, a Miskolci Balett pedig Petőfi Sándor komikus eposzát, A helység kalapácsát ülteti át a tánc nyelvére. Emellett, hogy ne hagyja színházélmény nélkül közönségét, a miskolci teátrum elindította A deszka népe – Történetek a színfalak mögül című videósorozatát, melyben a színház azon szegleteit mutatják meg, melyek a nézők előtt legtöbbször rejtve maradnak.
Otthonába költözik a színház!
Létrehozva
Február első hétvégéjén végre ismét ellátogathatnak a Miskolci Nemzeti Színházba – egyelőre virtuális formában. A teátrum ugyanis elindítja saját fejlesztésű stream-oldalát, ahol korábbi előadásaik felvételei mellett élő közvetítésekkel várják majd a képernyő elé a közönséget.
Ez is érdekelhet
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.