Ugrás a tartalomra

Forradalmi klipet készített a Miskolci Illés EmlékZenekar

Létrehozva
A nemzeti ünnep alkalmából készült videóklip az Illés-együttes egyetlen olyan dalából született, ami az 1848-1849-es események szellemében íródott.

Új klippel jelentkezett a Miskolci Illés EmlékZenekar (MIEZ). A miskolci formáció – aminek tolmácsolásában több száz sikeres koncerten hangoztak el az Illés-együttes hallhatatlan slágerei – most a nagy előd egy kevésbé ismert számát dolgozta fel. A dal eredetileg 1969-ben jelent meg kislemezen, a Miért hagytuk, hogy így legyen másik oldalán.
- Március 15-vel kapcsolatban egyetlen Illés-dal született, a forradalom és a szabadságharc szellemében, aminek címe Március 1848. – mondta Füvessy Norbert, a MIEZ gitárosa a Miskolc Tv stábjának. – Idáig inkább a rockosabb, beatesebb stílusú dalokból szemezgettünk, azokat részesítettük előnyben a koncertek során is. Most azonban megszólaltattuk az eredeti Illés-hangzást is, amiben előkerül a furulya, és igazából csak akusztikus hangszerek szólalnak meg. Úgy érzem, ezzel egy új színfoltot viszünk a zenekar életébe 15 év után.
Az együttes álláspontja, hogy egy emlékzenekar esetében nincs sok értelme saját klipeket gyártani, azonban ennél a dalnál úgy érezték, érdemes elkészíteni a klipet hozzá. Ennek oka, hogy a Március 1848. egy kevésbé ismert szám, aminek az üzenete a MIEZ szerint újra aktuálissá vált. 
- Ez az Illés-dal egy 1969-es szerzemény, ami nagyon ritkán hangzik el koncerteken – meséli Vizi Viktor, a MIEZ énekese. – Mi a Nemzeti dal mellett szinte mindig játszani szoktuk, de rajtunk kívül szerintem senki. Maga az Illés is csak pár alkalommal adta elő, pedig egy frappáns dalról van szó, aminek a szövege is nagyon jól sikerült. 
 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.