Ugrás a tartalomra

Sok miskolci nyertese van az országos népművészeti tárlatnak

Létrehozva
A különleges cipőket készítő miskolci mester, Kovács Attila újra varrt hét remekművet, amik elnyerték a XVII. Országos Népművészeti Kiállításra válogató zsűri tetszését. És a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjai is kitettek magukért.
Kép

Az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége hirdetett pályázatot a XVII. Országos Népművészeti Kiállításon való részvételre.  Olyan alkotásokat vártak, melyek a hagyományos népművészetből merítenek, de a XXI. század kihívásainak megfelelően illeszkednek be környezet-, lakás- és viselet-, ajándéktárgy kultúránkba. A tárlat múlt pénteken nyílt meg, egyelőre csak online formában látogatható, de a szervezők úgy tervezik, késő őszig még élőben is megnézhetik az érdeklődők. A népi tárgyalkotók körében ötévente rendezik meg az országos seregszemlét, először régiós szinten értékelik a benevezett alkotásokat.

Kép
Fotó: Beregi László

Kovács Attila hét pár lábbelivel pályázott. – Hosszú és rövid szárú csizmák, fűzős félcipő, körömcipő, magas és alacsony sarkú szandálok, valamint belebújós papucscipő – sorolta a különleges küllemű egytől egyig kézzel készített darabokat a mestercipész, aki a kollekcióval a Folk Trend díjat nyerte el. – A történelmi Magyarország lábbelijeinek rekonstrukciójával már évek óta foglalkozom. Mikor láttam a kiírást, hogy ötvözni kell a régit az újjal, rögtön a matyó motívumokra gondoltam. Azt gondolom, a verseny üzenete, hogy a népművészet ma is élő tud lenni – mondta.

Kép

A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjai közül ketten kaptak Gránátalma-díjat, ami a verseny egyik legrangosabb kitüntetése, egyikük arany oklevelet, hárman ezüstöt és egy bronzot vehetett át. 

Gergye Zoltán elnök elmondta, az egyesületnek jelenleg százötvenöt tagja van. – Közülük tizenöt-húsz mester jelentkezett a válogatóra, tízük alkotása be is került a kiállítás anyagába. Azért fontos, hogy versenyen vegyenek részt tagjaink, mert ez egy visszaigazolás, hogy jól végzik munkájukat, jó irányba haladnak, még érdemes csinálni ezt a tevékenységet, amit nem a pénzért, hanem a lélek felüdüléséért és a hagyományok életben tartásáért tesznek – mondta.

Kép

Az egyesület díjazottjai:

–  Koscsó Istvánné hímző népi iparművész
Vizsolyi templomi garnitúra úri hímzéssel
Gránátalma-díj

– Makkai Kálmánné kosárfonó népi iparművész
Vesszőfonatú üvegballon, demizson, korsó, butella,
Gránátalma-díj

– Kiss Gabriella gyöngyfűző népi iparművész
Kalotaszegi gyöngydíszek
Arany oklevél

– István Anikó ötvös
Rekeszzománc ékszer (Liliomos kollekció)
Ezüst oklevél

– Sápi Jánosné pártakészítő népi iparművész
Matyó menyasszonyi fejdíszek
Ezüst oklevél

– Sztankóné Németh Anna hímző népi iparművész
Torockói hímzés 
Ezüst oklevél

– Merényi József fafaragó népi iparművész
Pásztorbotok
Bronz oklevél 

Ez is érdekelhet

fotók: Horváth Csongor
Miskolc ipari örökségének bemutatására írtak ki pályázatot
KultúraMiskolcBelföldKörnyezet
„Ipari örökség – élő tér: Miskolc múltja és jelene” címmel hirdetett országos fotópályázatot a CineFest Egyesület a Miskolci Fotóklub Egyesület együttműködésével.
Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.