Ugrás a tartalomra

Éjszaka a múzeumokban

Létrehozva
Országszerte több mint háromszáz intézményben mintegy kétezer programmal várják az érdeklődőket.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett esemény idei címe Fordulópont, a pandémia utáni újranyitás jegyében rendezik- harangozza be a szombati, országos méretű eseményt az MTI. Ha érdekes kultúrprogramra vágyunk, ne menjünk el a múzeumok mellett, hiszen ilyenkor felpezsdül az élet a gyűjteményekben, tárlatokban. Nem, nem a kiállított darabok kelnek életre valamilyen ókori szobrot övező csoda folytán, hanem a programok töltik meg élettel ezeket a tereket.

Országos kép

A minden évben sok százezer embert vonzó Múzeumok éjszakáján a kőbányai sörmúzeumtól az óbudai csillagvizsgálón át a vidéki múzeumokig lesznek tárlatvezetések, filmvetítések, gyermekprogramok, színházi előadások, de kenyérsütés vagy hőlégballon-függesztés is. Az újranyitás nagyfokú felelősséget is jelent: minden látogatónak be kell tartania a járványügyi szabályokat. A szervezők közlése szerint a Múzeumok éjszakája programjai idén is közös karszalaggal látogathatók, amelyek online és a résztvevő múzeumokban is megvásárolhatók. Idén a budapesti karszalagok az eddiginél is kedvezményesebb áron érhetők el, a járványhelyzet következtében lerövidült szervezési idő miatt azonban nem lesznek érvényesek a BKK járataira, és nem indulnak múzeumi körjáratok sem - írja az MTI, felhívva a figyelmet a fővárosba látogatók lehetőségeire.

A Múzeumok éjszakája részletes programja a itt böngészhető, míg a Herman Ottó Múzeumban szervezett, négy helszínen megtartott programokról itt olvashatnak bővebben.

A nap folyamán még további információkkal, helyszíni riporttal jelentkezünk a rendezvény kapcsán.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.