Ugrás a tartalomra

Világsztárok sora érkezik

Létrehozva
A Filharmónia Magyarország következő évadában kitűnő szólistákat és népszerű műveket hallhat majd a közönség; fiatal zenekarok, kortárs magyar szerző műve, szenvedélyes előadásmód és több világhírű hegedűművész is gazdagítja a hangversenybérletet.
Kép
Fotó: Beregi László

Öt előadással készül a Filharmónia Magyarország a szeptemberben kezdődő új évadra. Szamosi Szabolcs ügyvezető igazgató elmondta, nagy öröm, hogy a miskolci közönség szereti a klasszikus zenét, így hangversenyeik szinte mindig telt házasak. 

– Az első koncertünk október 26-án lesz, ahol a Liszt Ferenc Kamarazenekar játszik majd népszerű műveket a klasszikus kamarairodalomból. Következő programunkon Magyarország egyik legfiatalabb zenekara lép színpadra, és harmincas átlagéletkorukból eredően adnak egy szenvedélyes Berlioz-estet. Vásáry Tamást sem kell bemutatni a miskolci közönségnek, hiszen ismerik és nagyon szeretik. Ő a harmadik koncerten érkezik ide, februárban. Az ötödik hangverseny áprilisban a Budapesti Fesztiválzenekar tolmácsolásában lesz Sokszínű bécsi est címmel. Ezt is csak ajánlani tudom, mert a legtöbbet hallott dallamokat is olyan élettel telin játsszák, hogy az még becsukott szemmel is jól hallatszik. Velük jön majd egy világhírű hegedűművész, aki tizenkét éves kora úta nemzetközi versenyeken is győztesként szerepel – összegzett Szamosi Szabolcs, aki szándékosan hagyta ki a negyedik koncert leírását. Ezen ugyanis a Miskolci Szimfonikus Zenekar játszik majd, akikről ügyvezető igazgatójuk, Szászné Pónuzs Krisztina beszélt. 

Kép

– Évről évre különleges koncerteket szervez a Filharmónia Magyarország, mi pedig örülünk, hogy helyet kapunk ebben a kínálatban. Márciusban két orosz zeneszerző közé ékelődik egy kortárs magyar szerző műve. Hangversenyünkön a vendégként vissza-visszatérő Nyíregyházi Cantemus Kórust is hallgatja a közönség, akik idén is minőségi programsorozatot kapnak a bérlettel – mondta. 

Az öt előadáson túl már nyáron is élvezhetik a klasszikus zenét az érdeklődők: legközelebb szombaton várja őket az Óbudai Danubia Zenekar a Miskolci Csodamalom Bábszínházban a Muzsikáló Udvar sorozatban. Majd augusztusban az Orgonapontok lesznek, amit megkoronáz az Orgonák éjszakája.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.