Ugrás a tartalomra

Oscar-jelölt és Arany Pálma-díjas alkotás is szerepel

Létrehozva
Oscar-jelölt és Arany Pálma-díjas alkotás is szerepel a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kisjátékfilmes versenyprogramjában. A szeptember 10. és 18. között megvalósuló rendezvényen a Börtönlevelek és a Félek, hogy elfeledem az arcod című alkotás is látható lesz.
Kép
Képünk csak illusztráció

Az idei fesztivál kisjátékfilmes versenyprogramja talán minden eddiginél erősebb – olvasható a szervezők közleményében. Mint írják, a benevezett filmek közül az előzsűri 23 ország 38 alkotását válogatta be a versenyprogramba.

Élő szereplős és animációs filmek, vidám és lélekemelő történetek, könnyed hangvételű és elgondolkodtató alkotások egyaránt megtalálhatóak az idei CineFest kisjátékfilmes programjában, amelyben Magyarországon először látható filmek versengenek egymással a közönség és a zsűri tetszéséért.

A kisjátékfilm mezőnybe beválogatott alkotások között van a 2021-es Oscar-jelölt Börtönlevelek (rendező Elvira Lind), a 2020-as Arany Pálma-díjas Félek, hogy elfeledem az arcod (Sameh Alaa), a 2020-ban Torontóban kisjátékfilmes fődíjas Dustin (Naila Guiguet) és az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díjazottja, a Nyugdíjasok (Samuel Patthey és Silvain Monney).

A válogatásban Breier Ádám és Ina Nersesian Whisper című 12 perces alkotása is helyet kapott. A magyar filmben Lázár Kati és Pantali Emma szerepel.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.