Ugrás a tartalomra

Jazz+Az szól Tokajban péntek 13-án

Létrehozva
A tavalyi budapesti koncert iránti hatalmas érdeklődésre való tekintettel, a nyáron újra találkozhatnak az együttessel augusztus 13-án, a Tokaj Fesztiválkatlanban. Újra felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik a „Geszti-szövegláda”.
Kép

Éppen huszonegy éve történt, hogy átszáguldott a magyar pop egén a Jazz+Az üstököse, a rendhagyó alkalomból Gesztinek, Désnek és a lányoknak kedvük támadt a nagy sikerű budapesti koncert után, idén nyáron is találkozni a rajongókkal.

Geszti Péter, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Behumi Dóri, Dés László és az eredeti zenekar

Annak idején Geszti és Dés akkor találták ki, hogy együttest alapítanak, amikor A miniszter félreléphez írtak dalokat, és elhatározták, hogy csinálnak egy zenés filmet, amelynek része lesz az új zenekar is. A Dés-Geszti szerzőpáros már a Jazz+Az előtt is olyan sikereket tudhatott magáénak, mint A Dzsungel könyve musical a Pesti Színházban, sőt a köztük lévő együttműködés azóta is töretlen, gondoljunk csak A Pál utcai fiúk zajos ünneplésére a közelmúltból!

Geszti már akkor is tisztában volt vele, hogy „egy nő több mint három”, de azzal is, hogy ez a bölcsesség az együttesre nem érvényes. Így három fiatal és tehetséges énekesnő csatlakozásával jött létre a Jazz+Az produkció, hogy rövid de intenzív pályafutása alatt sikert sikerre halmozzon. Albumaik platinalemezt értek, a közönség hamar a szívébe, illetve fülébe zárta a különleges zenei világú, slágeres, de az átlagosnál jóval igényesebb hangszerelésű dalokat.

Jegyek itt kaphatók.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.