Ugrás a tartalomra

Humorba csomagolt depresszió

Létrehozva
Miskolci színész is játszik a filmben, ami az év egyik hazai kasszasikere lehet.
Kép

Több szempontból is érdekes a Mentés másképp című magyar film, aminek hétfőn este 7 órától lesz a miskolci premierje a Művészetek Háza Béke Art Moziteremben. A műfaját tekintve krimi-vígjáték, ami már önmagában is izgalmas, ám az is figyelemre méltó, hogy a filmet csak a napokban mutatták be Debrecenben, Budapesten és Hajdúböszörményben, mégis 96 százalékos értékelésen áll 200 szavazat alapján a Magyar Filmadatbázison.

A mozi egyébként családi és baráti összefogásban készült, mindössze 5 millió forintos költségvetésből – szóval nagyjából egy garázs áráért gyártották le. Más, hasonló kategóriájú filmek költségei mellett általában minimum egy nullával nagyobb szám áll. Az elsőfilmes Rózsa Gábor rendezésében készült alkotás szereposztása szintén szembetűnő: a Szomszédok című retró sorozatból ismert Trokán Péter mellett a SzkiTon formáció humorgyárosa, Virsinszki Zoltán játszik benne. A miskolci közönségnek szívügyévé válhat ez a mozi, hiszen a főbb szereplők között feltűnik a Miskolci Nemzeti Színház színművészének, Lajos Andrásnak a neve is.

A humor színes csomagolópapírja komoly témát rejt. Adott egy harmincas, kiégett irodista, Márk, akit egy szokatlan kéréssel keres fel egy kétségbeesett férfi: segítsen kigyógyítani lányát a súlyos depresszióból. A könyvelő kap az alkalmon, úgy érzi, ha segít valaki életét megváltoztatni, azzal a saját gondjait is enyhíti. Kitalál egy alternatív módszert: a terápia lényege, hogy az alany nem tudja, hogy éppen kezelik. Márk manipulálni kezdi a lány mindennapjait, ami számtalan humoros helyzetet teremt.

Úgy volt, hogy nagy moziláncok nem forgalmazzák, végül mégis több multiplexbe is eljutott az alkotás.

Kép
fotó: Mocsári László

– A filmet tavaly forgattuk, főként debreceni helyszíneken – mesél a munkáról Lajos András. – Ez Rózsa Gábor első nagy játékfilmje, amire több éve készült. Sokáig próbált hozzá támogatókat szerezni, végül önerőből valósította meg, nagyságrendileg kisebb költségvetésből, mint más, hasonló filmek. Ehhez rengeteg rokoni és baráti segítségre volt szükség. De éppen ezért a forgatás is családi légkörben zajlott.

A mozit pénteken mutatták be a nagyközönség előtt. A miskolci premier pedig tehát augusztus 30-án, hétfőn 7 órától lesz a Művészetek Házában. Ezt követően közönségtalálkozót is tartanak, amin Lajos András mellett a film rendező-producere is részt vesz majd.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.