Ugrás a tartalomra

Ismét megrendezik a Kerekdomb Fesztivált

Létrehozva
Mások mellett a Parno Graszt, a Punnany Massif, Malek Andrea és a Miskolci Szimfonikus Zenekar lép színpadra szeptember 17. és 19. között Tállyán, a hatodik Kerekdomb Fesztivál és Bormustrán.

A fesztiválon koncertet ad a Lóci játszik, a Parno Graszt, a Punnany Massif, az Elefánt, Szabó Balázs Bandája és a Bohemian Betyars. Előadást tart az Orlai Produkciós Iroda, a Füge Produkció, a Táp Színház és a Momentán Társulat - közölték a szervezők az MTI-vel.
    
A Kerekdomb-napok helyi mesterségek bemutatásával, közös kézműves foglalkozásokkal és gyerekprogramokkal indulnak, színpadra áll a Manó Swing, Huzella Péter, Bárth János, Malek Andrea és az EsZeMent MeseBand, Varró Dániel és Molnár György. Irodalmi programmal készül Cserna-Szabó András és Darida Benedek, Kiss Judit Ágnes, Szendrői Csaba, Háy János, Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, komolyzenei koncerttel a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Four Bones Quartet és Szirtes Edina Mókus.
    
Helytörténeti sétákat szervez a Hosszúlépés csapata, filmvetítéseket a Malter Vándor Filmfesztivál. Emellett dűlőtúrák várják a látogatókat és borkóstolással egybekötött naplemente-vadászat, ahol panorámás sétaúton Tállya dűlőiről hallhatnak előadást. Jelen lesznek a fesztiválon a tállyai borászatok, amelyek bemutatják a Tokaji Borvidék adottságait, titkait. A borkóstolókat a pincészetek udvarain kiskoncertek, gasztroprogramok és gasztroszínház színesíti. Fellép Vázsonyi János, Apey, a Papaver, Snétberger Ferenc dzsessztanítványai, a Jónás Vera Trió, Palya Bea és Lisztes Jenő.
    
Az Aktív Magyarország szervezésében lesz futóverseny kicsiknek és nagyoknak, az aktív kikapcsolódásra vágyók e-bike túrán fedezhetik fel a környék szépségeit, valamint kajakkal a Bodrogot. A teljes program elérhető a fesztivál weboldalán: www.kerekdombfeszt.hu.

(Nyitóképünk illusztráció, korábbi fesztiválon készült.)

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.