Ugrás a tartalomra

Lengyelül olvastak a lengyel nemzeti olvasás napján

Létrehozva
A program idén egybeesett a Miskolci Könyvhéttel.
Kép
Fotó: Mocsári László

Második alkalommal szervezte meg szombaton a Lengyel Olvasás Napját a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat. A program ebben az évben szerencsésen egybe esett a Miskolci Könyvhét programjával, így lehetőséget kaptak, hogy az Erzsébet téri Irodalmi teraszon tartsák meg azt.

A program részeként levetítették a Gabriela Zapolska: Dulszka asszony erkölcse című novella felolvasásáról - Miskolc jellegzetes, illetve ismert helyein - készült film is, melyhez Veres Pál polgármester mondott köszöntőt.

A videó megtekinthető nálunk is: 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.