Ugrás a tartalomra

Közönségtalálkozó Tony Gatlif rendezővel

Létrehozva
Az Algériában született rendezőnek egy 2004-es filmjét vetítették a CineFesten Száműzetés címmel. A történet helyszíne különleges, hiszen az alkotó visszatér szülőföldjére, amit tizenévesen hagyott ott. Később Franciaországban települt le a roma rendező.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Az úton levés, a gyökerek felkutatása, a teljes létezés gyönyörűsége több alkotásában megjelenik Tony Gatlifnak, aki Michel Dahmaniként született Algírban, Algéria fővárosában.  

Kép

A rendező Indiától Egyiptomon, Törökországon, Szlovákián, Románián és Magyarországon át Spanyolországig járja végig a roma nép életének színhelyeit, filmjei egy örökké tartó, hatalmas utazás részletei, melyen megtiszteltetés a rendezővel együtt utazni. Dolgozott együtt Palya Beával is.

Kép

Száműzetés című filmjéből egy fiatal pár útját ismerhetjük meg, útjukat a szabadság, a gyökerek és egymás megismerése felé. Ez az alkotó talán legszemélyesebb filmje, amivel elnyerte a 2004-es cannes-i fesztivál legjobb filmrendező díját. Vasárnap ezekről mesélt közönségének a hetvenhárom éves alkotó.

Kép

Idén ő nyerte el a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Életműdíját, a rendezvény díszvendége és a nagyjátékfilmes versenyprogram zsűrijének elnöke Kollarik Tamás, Kucsera Tamás Gergely, Nagy Dénes és Tomáš Pavlíček mellett. 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.