Ugrás a tartalomra

Nemcsak a húszéveseké a színpad

Létrehozva
Szépkorúak léptek fel saját korosztályuknak csütörtökön a Művészetek Házában. Vers, próza, tánc és dallamok is szerepeltek a színpadi produkciók sorában, amiket nyugdíjas klubok, baráti társaságok adtak elő. A telt házas rendezvényt a Miskolc Kultúrájáért Közalapítvány és a Miskolci Kulturális Központ szervezte.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Most először hozta össze a szépkorú közösségeket egy őszi találkozóra két szervezet. A Miskolc Kultúrájáért Közalapítvány tagjai között egyebek mellett van drámatanár, színész és zenész. Fandl Ferenc is kuratóriumi tag. – Igyekszünk minőségi kulturális programokat szervezni a miskolci nyugdíjasoknak is. A kultúra az ember jobb létét szolgálja – mondta a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, aki felsorolta a közalapítvány következő programjait. A legközelebbi november 22-én lesz, amikor Szalóki Ági sanzon és swing estjére várják a szépkorúakat a Művészetek Házába.

Kép

Az őszi találkozó másik szervezője a Miskolci Kulturális Központ volt. Pál Mónika kulturális szervező elmondta, több mint nyolcvan fellépő állt ki kortársai elé. – Nagyon boldogok, hogy megmutathatják, mit tudnak. Mi pedig közösségeket építünk. Tizenhét műsorszámmal készültek a főként nyugdíjas klubok tagjai – mondta. 

Kép

Csabai Barnabásnét szomszédasszonya hívta el a gálára. – Kedves ismerősöm több műsorszámban is fellép. Nagyon élvezem, hogy szerveznek ilyan programokat nekünk.

Kép

Ottohál Gyula Lászlóné is szereti a hasonló összejöveteleket. – Többen vagyunk, akik imádunk táncolni, de akár nézni is a táncos produkciókat. Így különböző rendezvényeket szoktunk meglátogatni – mondta a szépkorú, aki nem tagja egyik klubnak sem.

Kép

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.