Ugrás a tartalomra

A gyermekjogok fontosságára hívták fel a figyelmet

Létrehozva
Péntek délután közösen zenéltek és énekeltek a Szent István téren a Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola és a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. Az akcióval a gyermekjogok fontosságára hívták fel a figyelmet.

Az ENSZ közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt. Azóta ez a nap a Gyermekjogok Világnapja, amely során világszerte akciókkal igyekeznek hangsúlyozni, hogy a legfiatalabbakat is megilleti a védelem, az ellátás-gondozás és a részvétel joga.

Preview Image
Képgalériánk az akcióról; Fotók: Juhász Ákos

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola és a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola. A diákok dobos felvezetéssel indultak el előbbi iskola Meggyesalja utcai épületétől, hogy rövid, de annál hangosabb séta után elérjenek a Szent István térre.

Miután megérkeztek, a Djelem Djelem című számot adták elő hangszeres kísérettel, míg a zenészeket úgy állták körül a többiek, hogy felülnézetből szívalakot formáztak meg. „Ezzel arra is szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek milyen jól zenélnek együtt, egyben ők is hasznos tagjai a társadalomnak” – fogalmazott Regős Ádám, a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola telephelyvezetője.

Kép

A látványt kiegészítette, hogy több diák nyakában fényképekkel dekorált plakátok lógtak. Liszek Zsuzsa, a Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola tanára elmondta, hogy a Gyermekjogok Világnapjára fotósorozatot készítettek a diákokkal. „A plakátokon szereplő témákat a gyerekekkel közösen állítottuk össze – érintettség vagy tapasztalat alapján. Mindegyikük egy adott típusú gyermekjogra koncentrál és megmagyarázza azt.” – tudtuk meg a tanárnőtől.

A Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola diákja Tóth Viola. Elmondta, arra akarták ráirányítani a figyelmet, hogy nem mindenki kapja meg azt a szeretetet vagy figyelmet, amit mások. „Segítsünk egymásnak és nyíljunk meg!” – összegezte az üzenetet.

Ez is érdekelhet

Miskolcra érkezik a Kincsem musical
Kultúra
Augusztusban válogatott szereplőgárdával a Lovagi Tornák Terére jön a Kincsem musical, a Nemzeti Lovas Színház előadásában.
Kaláka
Június végén lesz a 45. Kaláka Fesztivál
KultúraBelföldKultúra
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne június 26-29. között.
Filmvetítés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
KultúraMiskolc
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek Miskolcon is.
A vakációra hangolnak a könyvtár június eleji programjai
KultúraMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár még a nyár beköszönte előtt kitesz magáért.