Ugrás a tartalomra

Francia Filmnapok: azért a Côte d’Azur az úr

Létrehozva
A miskolci Alliance Française Intézet és a CINE-MIS Nonprofit Kft. szervezésében immár huszonkilencedik alkalommal rendezik meg a Francia Filmnapokat november 25. és december 1. között. 
Kép
Fotók: Mocsári László

A Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben tartandó eseményen összesen tizenhárom francia filmet nézhetnek meg az érdeklődők. Az előadások mindegyike eredeti nyelven, magyar felirattal tekinthető meg. Hasonló alkalom még a pandémia előtt, 2019-ben volt a városban. A megnyitó ünnepségen elsőként Bíró Tibor, a CINE-MIS Nonprofit Kft. igazgatója köszöntötte a nézőket.

Őt követően Veres Pál polgármester szólalt fel:

- Tavaly kimaradt, és most is aggódunk, hiszen nagyon nehéz időszakban rendezik meg, ami a nézők számán valószínűleg látszódni is fog – fogalmazott a városvezető, majd hozzátette: fantasztikus kuriózum ez az esemény Miskolc életében. A városvezető a harminc évvel ezelőtt indult programmal kapcsolatban töretlen lelkesedést és érdeklődést tapasztal. 

Kép

A neves rendezők és színművészek fémjelezte produktumok döntően magyarországi és miskolci premiereket takarnak, ennek ellenére például Julia Ducournau remekművével, a Titán című thrillerrel a CineFest berkein belül már találkozhatott az itteni közönség is. A francia-belga pszichodráma idén júliusban Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát. Az egyhetes program keretében egyébiránt belga, kanadai, tunéziai és olasz koprodukcióban készült francia filmekkel is találkozhatunk – többnyire komédia és bohózat formájában.  

Kép

- A múlt évtől eltekintve 1992 óta minden november utolsó hetében megtartottuk a rendezvényt. Így emiatt idén dupla adag filmet tudunk felvonultatni, melyek közül a legtöbb vígjáték. Egy ennyire rossz időszakban talán nem véletlen, hogy az emberek vágynak a nevetésre, ezért is készülhetett ilyen sok darab ebből a műfajból – fejtegette Raymond Lardellier, az Alliance Francaise igazgatója. 

Kép
Fotó: ADS Service

Az ünnepélyes megnyitót követően Nicolas Benamou által írt és rendezett krimi-vígjátékot, a Rejtély a Riviérán (Mystère à Saint-Tropez) nevű alkotást vetítették le. A cselekmény helyszínéül szolgáló kis falu a hatvanas évektől vált népszerű nyaralóponttá, valamint a Côte d’Azur-ön játszódó kultikus filmek visszatérő színterévé. 

(A XXIX. Francia Filmnapokról további információ a  www.cinemis.hu honlapon érhető el.)

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.