"Gyásza van az irodalomtudománynak és a szépirodalomnak: életének kilencvenharmadik évében 2021. december 18-án meghalt lapunk kedves szerzője, számos munkatársának egykori szeretett tanára, a Miskolci Egyetem professor emeritusa, Szili József.
Szili József a modern angol és amerikai, valamit a klasszikus magyar irodalom, illetve az irodalomelmélet nagy tekintélyű kutatója volt, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében 1985-től 1999-ig vezette az Irodalomelméleti Osztályt, a Miskolci egyetemen 1994-től tanított. Mindemellett hajó- és hegedűépítő is volt, illetve alighanem a legidősebb első kötetes költő címére is számot tarthatott: fiatal korától írt és fordított verseket, de már nyolcvanéves is elmúlt, amikor lírikusként első kötete, a szerény címénél sokkal gazdagabb Verskazal 2011-ben megjelent. Ezt 2015-ben a Műút folyóirat Dűlő című sorozatában a Hogy hogy vagyok…, 2019-ben a Balassi Kiadónál a Zenétlen zene követte.
Hosszú és tartalmas élete után Szili Józsefet olvasói most már mindörökké odafent láthatják, ahogy ő maga írta egy New York-i repülőútról szóló versében: „felhők emeletes tárházában felhők / egymást temető egymásra hágó generációiban felhők / roppant és hazárd tenyészetében felhők / gőzhomályba süllyedt dzsungelszintjein”. Emlékét nemcsak irodalomtörténeti és irodalomtudományi tárgyú tanulmányainak és köteteinek sora, számos műfordítása és nagyszerű versei fogják fenntartani, hanem kollégái, tanítványai és olvasói is híven megőrzik."
Elhunyt Szili József professzor emeritus
Ez is érdekelhet
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.