Az ünnepi hosszú hétvége terebélyes miskolci programkínálatának böngészésekor – vagy épp a kilátóba felvezető tántorgásunkkor – feltűnhetett számunkra egy, a belvárosi miliőtől némileg elütő attrakció hétfő délelőtt.
– Régi vágyunk volt, hogy elindítsuk az Avason a lovaskocsikázást. Végül idén be is szereztük hozzá a pénzt és a paripát – számolt be Báthory Csongor. Az Avasi Borút Egyesület elnöke hozzátette: az akciót egyfajta avasi pincenyitónak is szánták, melyre ugyancsak nem volt példa korábban.
Ha a napi átlaghőmérséklet nem is, a forradalom évfordulója kiváló alkalmat biztosított a szervezőknek, hogy a Nagy-Avas alsó, középső és felső sorát is útba vegyék. S – ha egyelőre csupán kísérleti jelleggel is – megszólítsák a pincetulajdonosokat, környékbéli egyesületeket, városlakókat.
Útjuk a református templom temetőjén tett koszorúzást követően az Erzsébet térre, onnan pedig a Papszer utcára vezette őket, ahol a délután hátralevő részében a Miskolczi Pincék Dalárdájával és az Agyagbandával folytatták dalos tavaszköszöntésüket. Az elmaradhatatlan bor- és népdalok mellé ezúttal a ’48-as tematikából is jócskán csempésztek a repertoárba.
Báthory Csongor elárulta, terveik között szerepel, hogy a májusban tartandó tizedik Avasi Borangolás alkalmával egy kevésbé zsúfolt délutáni időpontban és egy mérsékelten forgalmas nyomvonalon is bevetik majd a vendégcsalogató járművet.