Ugrás a tartalomra

Miskolci konyhafőnököt ismertek el a Pelikán Kupán

Létrehozva
A szolnoki gasztronómiai kiállítás és versenyen Bálint Márk, az Aranykorona Történelmi Étterem-Hotel & Látványpince konyhafőnöke bronzérmet szerzett. Az országos versenyen öt fogást kellett prezentálnia a rangos zsűri előtt.

A szolnoki Pelikán Kupát április 9-én már tizenötödik alkalommal rendezte meg a megyei kereskedelmi és iparkamara. Az eseményen tanuló és felnőtt szakácsok, cukrászok, pincérek versenyművei tekinthetők meg.

Kép
Fotók: Aranykorona Történelmi Étterem-Hotel & Látványpince

Ebben a mezőnyben indult el Bálint Márk, az Aranykorona konyhafőnöke, akinek ez volt az első komoly versenyeredménye. Elmondta, hogy azért nevezett a Pelikán Kupára, mert szereti a kihívásokat és fejlődni akart, illetve hírnevet szerezni az étteremnek, ahol dolgozik.

Ötfogásos menüsort, illetve két hideg és két meleg fingerfoodot kellett bemutatnia a versenyien. Erre hetekig gyakorolt, az ételeket pedig előző éjszaka készítette el, hogy Szolnokon csak prezentálnia kelljen őket. „Ott már csak a tálalás volt hátra” – mint mondta.

Kép
Bálint Márk az elismerő oklevéllel és éremmel

Márk kifejtette, hogy számos szakmai szempontot vizsgál meg ilyenkor a tagjai között olimpiai bajnokokból álló zsűri: a textúrákat, az esztétikát, az adagok méretét és egyebeket. Az ő főfogása báránygerinc volt zöldfűszerrel, túrókrémes polentával és erdélyi gombákkal. A visszajelzések alapján bronzérmes lett a megmérettetésen, de azért olyan jó tanácsokat kapott, hogy jobban figyeljen oda a textúrákra, illetve az alapanyagok ismétlődésére.

„Büszke vagyok az eredményre, sok munka eredménye” – fűzte hozzá zárásként.

Ez is érdekelhet

Miskolcra érkezik a Kincsem musical
Kultúra
Augusztusban válogatott szereplőgárdával a Lovagi Tornák Terére jön a Kincsem musical, a Nemzeti Lovas Színház előadásában.
Kaláka
Június végén lesz a 45. Kaláka Fesztivál
KultúraBelföldKultúra
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne június 26-29. között.
Filmvetítés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
KultúraMiskolc
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek Miskolcon is.
A vakációra hangolnak a könyvtár június eleji programjai
KultúraMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár még a nyár beköszönte előtt kitesz magáért.