Ugrás a tartalomra

Bartók szellemisége visszatér Miskolcra

Létrehozva
Újabb nagyszabású elemmel bővül Miskolc kulturális palettája. A város a Bartók Tavasz egyik Budapesten kívüli helyszíne, ami azt jelenti, hogy április 21. és 28. között a hazai és nemzetközi művészeti élet kiválóságai, koncertek, táncelőadások és világzenei események várják az érdeklődőket az összművészeti fesztiválon.

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek miskolci fejezete csütörtökön vette kezdetét, a szervezők és partnereik pedig sajtótájékoztatón ismertették az összművészeti fesztivált és programjait.

Veres Pál polgármester ünnepnek nevezte a megnyitót, „hiszen két év hiátusa után – amit a Cinefest tört meg – most ismét egy hihetetlen, nagyszerű és csodálatos produkciókat ígérő fesztivált nyitunk meg itt Miskolcon” – mint fogalmazott.

Kép
Veres Pál polgármester; Fotók: Juhász Ákos

A polgármester felidézte, hogy a város „tudja és érti” Bartók Béla örökségét, hiszen azt régóta ápolja. Példaként felhozta a közel 200 éves, rendszeresen teltházzal működő Miskolci Nemzeti Színházat, ami a megnyitónak is otthont biztosított.

A koronavírus-világjárvány és a gazdasági nehézségek arra kényszerítik a megyeszékhelyt, hogy tervezze újra kulturális életét. „Ez számunkra az értékek és a lehetőségek számbavétele mellett új célok kitűzését is jelenti: célunk, hogy Miskolc kulturális örökségét ismerje meg az ország. Ebben jelentős lépés, hogy a Bartók Tavasz meghatározó vidéki helyszíne lehetünk” – összegezte Veres Pál, hogy mit jelent a város számára vendégül látni a rendezvényt.

A fesztivál a Müpa szervezésében jutott el Miskolcra. Káel Csaba vezérigazgató kiemelte, hogy jó, lelkes partnerekre leltek a városban. Bartók Béla kulturális jelentőségét taglalva arra tért ki, hogy az üzenete a mai korban is jelentőséggel bír. „A Bartók Tavasz ennek a világhírű zseninek a nyomán indult el, hogy a szellemiségét visszatükrözzük” – fogalmazott.

Kép
Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója

A vezérigazgató arra is kitért, hogy a fesztivál igyekszik partnerségeket építeni, ennek eleme, hogy „az adott helyszínek, intézmények tehetséges gondolatait, produkcióit is támogatjuk”. Erre példaként említette a nyitó A hűtlen feleség című előadást.

Preview Image
Képgalériánk a bemutatóról

Az április 21. és 28. közötti fesztivál programjai közül kiemelt néhányat. Maxim Vengerov hegedűművész a Pannon Filharmonikusokkal lép fel, ami azért különleges Káel Csaba szerint, mert „nagyon ritka, amikor a magyarországi vidék bemutatkozik egymásnak”.

A táncprogramok közül a győri és a pécsi balett fellépését említette, majd a fiatalokat megcélzó, világzenei produkciókat kínáló Ritmo PIKNIKet – például a Bohemian Betyars fellépését – emelte ki a Műpa vezérigazgatója. „Azt gondolom, hogy ennek a kezdetnek lesz folytatása” – zárta gondolatait Káel Csaba.

Kép
Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója

Végezetül az egyik helyszínt biztosító Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója, Béres Attila vette át a szót. „Mint a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, egyet meg tudok ígérni: a miskolcinál értőbb, empatikusabb, kritikusabb, néhol haragosabb, néhol megengedőbb közönség magyar nyelvterületen nincs. Ahogy itt szeretik Miskolcon a színházat és a táncot, én a pályám során még nem láttam” – biztosította a szervezőket arról, hogy a város meghálálja a kulturális lehetőséget.

A programokról bővebb információt a Bartók Tavasz honlapján, ide kattintva találhatnak.

Ez is érdekelhet

Miskolcra érkezik a Kincsem musical
Kultúra
Augusztusban válogatott szereplőgárdával a Lovagi Tornák Terére jön a Kincsem musical, a Nemzeti Lovas Színház előadásában.
Kaláka
Június végén lesz a 45. Kaláka Fesztivál
KultúraBelföldKultúra
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne június 26-29. között.
Filmvetítés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
KultúraMiskolc
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek Miskolcon is.
A vakációra hangolnak a könyvtár június eleji programjai
KultúraMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár még a nyár beköszönte előtt kitesz magáért.