Idén ünnepelné századik születésnapját Koncz József festőművész, művészetpedagógus. Ebből az alkalomból nyílt emlékkiállítás az alkotó műveiből pénteken a Feledy-házban. A megnyitón először Kákóczki András művészettörténész szólt, aki úgy fogalmazott: a kiállítás berendezésekor úgy érezte, hogy a tíz évvel ezelőtt eltávozott alkotó vezette a kezüket.
- Ha szétnéznek ezekben a termekben, láthatják azokat a képeket, melyek Jóska bácsi Tátra utcai lakásának faláról kerültek ki, mint ahogyan azokat az akvarelleket is, melyeket ő állított össze és adományozott a Herman Ottó Múzeumnak. Az utolsó szobában pedig festményeket láthatnak, melyeket szintén ő állított össze, sőt még a sokszorosított grafikai anyagot is, melyet Bőcs községének adományozott – mondta Kákóczki András, aki egyben köszönetet mondott az alkotó szülővárosa, Bőcs polgármesterének Nagy Lászlónak is. „Nemcsak azért, mert a képeket rendelkezésünkre bocsátották, hanem mert a bőcsi általános iskola Koncz József nevét viselheti” – tette hozzá.
Ezt követően Koncz József egyik tanítványa, Némethi Lajos nyitotta meg a tárlatot. Az író-költő beszédében felelevenítette a festőművész életének történetét. - Egyike volt ő tudóstanárainknak, mert hogy szentül hiszem, tudom: tudósemberek tanítottak akkor bennünket. Egy megyei bulvárportál 2012-ben nagy tisztelettel emlékezett meg Koncz tanár úr elhunytáról. A más esetekben sokszor kíméletlen kommentek is köztiszteletről árulkodtak. Az egyik így hangzik: „Az első közhelymentes ember, akivel életemben találkoztam!” Zseniálisan tömör és találó megfogalmazás, lehet-e ennél többet mondani? – mondta el Némethi Lajos, aki kitért arra is, hogy tíz esztendeje még épp a Feledy-házban köszönthették Koncz Józsefet a kilencvenedik születésnapján, de halálának ötödik évfordulóján is azon falak közt rendeztek emlékkiállítást, éppúgy, mint most.
A megnyitó után Veres Pál, Miskolc polgármesterének jelenlétében koszorúzták meg Koncz József emléktábláját a Múzsák kertjében. Az eseményről bővebb tudósítást a Miskolc Ma hétfői adásában láthatnak, a tárlat június 11-éig tekinthető meg.