Ugrás a tartalomra

Egy határtalan tárlat: felvidéki fotósok munkáiból nyílt kiállítás

Létrehozva
A szlovákiai magyar fényképezés színe-javát vonultatja fel a Magyar Fotóművészek Világszövetségének aktuális vándorkiállítása Miskolcon. A XXI. Nemzet-közti Magyar Fotószalon felvidéki régiójának képanyagából összeállított tárlatot kedd délután nyitották meg az Ifjúsági Ház galériájában.
Preview Image
Képgaléria: Mocsári László

Az öt kategóriában meghirdetett felhívásra százhuszonnégy alkotó mintegy ezernégyszáz képe érkezett be: Magyarországon és Szlovákián túl még az Egyesült Államokból, Kanadából, Romániából és Szerbiából neveztek be felvidéki érintettségű és/vagy ihletésű művekkel. A szakmai zsűri ebből csaknem háromszázat ítélt kiállításra érdemesnek, melyet a szervezők egy katalógusba foglaltak.

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-ben alakult azzal a célzattal, hogy összefogja és képviselje az anyaországi és határon túli magyar és magát magyarnak valló fotóművészeket. A Kárpát-medencén belül öt régiójuk tevékenykedik.

Kép
Moholy-Nagy halálának hetvenötödik évfordulója, a magyar nemzeti jelképek és a bor mellett a természetfotók adták a tematikát 

A ténylegesen kiállított negyvennégy alkotás anyaga sokrétű a Magyar Fotóművészek Világszövetségének felvidéki régiójának alelnöke szerint. Nagy Tivadar a nyitóbeszédében kiemelte a tájképeket, a stilizált aktokat, a táncfelvételeket, a portrékat, az állatképeket, az archaikus módszerekkel készült képeket és a tudatosan szerkesztett zsánerképeket, egyúttal felhívta a figyelmet a minden évben elmaradhatatlan erdélyi-székelyföldi túrákon készült produktumokra, továbbá a vidéki világot dokumentáló alkotásokra, melyeket számos felvidéki és észak-magyarországi városban – többek közt Dunaszerdahelyen, Komáromban, Párkányon és Ózdon – is kiállítanak majd.

Kép
A Kárpát-medence tizenhat nagyvárosában tartottak már nívós kiállítást

Az alapításkor az alig harminc fős Világszövetség – köztük számos határon túli fotóművész, akik közül sokan ma is az MFVSz meghatározó és elismert tagjai – jelenleg kilenc országból százhetvenkét tagot számlál. Többségük a Kárpát-medencében él és dolgozik, de Európa más országaiból, sőt a tengerentúlról is csatlakoztak hozzájuk. Tagjaik legtöbbje nemzetközi fotográfus diplomával is rendelkezik.

Kép
A megnyitón a helyi művészeket és a kiállítás szervezőit is elismerték 

Az elmúlt években a munkájukat kísérő sikerek és kudarcok mellett mindig hittek az alapításkor megfogalmazott elvek fontosságában, létjogosultságában. A szakmai és társadalmi visszajelzések meggyőzték őket arról, hogy a Magyar Fotóművészek Világszövetségének munkájára szükség és igény van: hiánypótló a hazai és nemzetközi fotográfiai közéletben.

Az eseményen a Miskolci Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Tagiskola tanárai és növendékei szolgáltatták a zenei aláfestést. A tárlat június 3-ig ingyenesen látogatható. 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.