Ugrás a tartalomra

Miskolcra is ellátogatott Dzsúdló és a Partizán

Létrehozva
Napjaink felkapott pop előadója Dzsúdló, azaz Juhász Márton. A Mezőzomborról származó, majd Miskolcon középiskolába járó fiatal most a Partizán stábjával látogatott haza.

A Monoszkóp Terepmunkában saját leírásuk szerint olyan kérdésekre keresik a választ Tóth Jakab műsorvezetővel, mint:

- Hogyan dolgozza fel a kis faluból a Budapest Park nagyszínpadáig megtett utat?

- Ekkora váltás után hogyan lehet megtalálni az embernek a saját közegét?

- Hogy látja ő: valóban létezik egy vidék-Budapest konfliktus?

Szóba kerül a keresztény neveltetés, a magyar-cigány együttélés és a borsodi kilátástalanság is. Miskolcon pedig ellátogatnak a Zrínyi Ilona Gimnáziumba, a Helyenekembe, az Amfiteátrumba és az Avasi kilátóba is. Közben pedig egy kicsit jobban megismerjük Dzsúdlót, és hogy honnan jött.

(Címlapkép: Dzsúdló az idei Miskolci Egyetemi Napokon; Fotó: Horváth Csongor)

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.