Ugrás a tartalomra

Állva tapsolták az olaszok a miskolci szimfonikusokat

Létrehozva
Három nagyszabású operagála koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar augusztus eleji olaszországi turnéja alatt.
Kép

A miskolci közönség június végén hallhatta azt a koncertet, amit az olasz turnén is játszott az együttes - írja közleményében a zenekar. A műsoron az olasz és francia nagy opera részletek mellett Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának palotása is felcsendült, az itáliai közönség nagy örömére.

Kép

A három koncerten összesen körülbelül 1500 zenekedvelő tapsolt állva a miskolci együttesnek. A hangversenyek dirigense Lorenzo Castriota volt és olyan fantasztikus szólisták énekeltek, mint Asude Karajawuz, Federica d’Antonio, Feryal Turkoglu és Chung-Man Lee.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.