Ugrás a tartalomra

Miskolci múzeum a zsidóság történetéről

Létrehozva
A miskolci zsinagóga szomszédságában tekinthető meg a nemrégiben kialakított Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközpont.
Kép

A kiállítás történelmi perspektívából, személyes emléktárgyak, díszes kegytárgyak és korabeli fényképek segítségével mutatja be a miskolci zsidóság történetét, hagyományait, szokásait. A tárlat célja megismertetni a hazai és külföldi közönséggel a helyi zsidóság történetét, szokásait, tradícióit, Ebben a tárlatvezető Búzafalvi Tamás, a múzeum turisztikai munkatársa nyújt segítséget. Az újonnan megnyílt Miskolci Zsidó Múzeum köré alakuló baráti kör több érdekes előadással készül az intézmény népszerűsítésére.

Elsőként Markovics Zsolt miskolci főrabbi beszél majd a zsidóság törvényei között előkelő helyen szereplő kóser étkezésről. Az ezzel kapcsolatos szokásokról és tabuk nélkül mondja el a véleményét, hogy mennyire tarthatók be Magyarországon, vidéken ezek az előírások. Azt is megtudhatjuk: miként alakult ki ez a törvény, és van e köze az egészséges élethez, majd arról is szól, hogy a zsidóság törvényei milyen mélységig befolyásolják a vallásos hívők életét.

Kép

A jelenlegi terv szerint az első előadás szeptember 21-én, délután 5 órakor kezdődik a zsinagóga melletti imaterem étkezőjében. A következő hónapokban pedig az előadó Puskás Péter, Ybl-díjas építész lesz, és őt követi majd Szunyogh László, Miskolc főépítésze. Minden előadás előtt vagy után megtekinthető a múzeum. A részvétel ingyenes, de érdemes előre jelezni, helyet foglalni az info@szantograf.hu e-mail-címen vagy a 20 2192391 telefonszámon vagy személyesen a múzeumban (Déryné utca 20. Nyitva tartás: hétköznap 10:00 - 17:00)

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.