Ugrás a tartalomra

Miskolc múltjával és jövőjével ismerkedtek a tampereiek

Létrehozva
Finn testvérvárosából látogatták meg Miskolcot kedden. 
Kép
Fotó: Horváth Csongor

– Ha pontosan szeretnék fogalmazni, akkor azért érkezett a tamperei küldöttség, hogy előkészítse a jövő évi kapcsolatfelvételt – árulta el a Miskolc Televíziónak Borkuti László, tudniillik: a két település 2023-ban ünnepli testvérvárosi kötelékük hatvanéves fennállását.

A kulturális tanácsnok elmondta még, hogy a vendégek voltaképp Veszprémbe menet álltak meg nálunk. A dunántúli megyeszékhely nyerte ugyanis az Európa kulturális fővárosa címet, melyre Tampere is aspirált – az ottani menedzsment pedig úgy gondolta, tapasztalatszerzés céljából Magyarországra jönnek.

Kép

A küldöttség előtt a kulturális polgármesteri megbízott rövid előadásában Miskolc kulturális és turisztikai történetéről ejtett szót. Fedor Vilmos egykori alpolgármesterként felidézte a 2000-es évek elején – amikor Miskolc ugyancsak pályázott a fenn említett titulusra – részben általa is megálmodott kulturális városfejlesztési koncepciót, mely a város természeti, épített és szellemi örökségén alapult. Hallgatósága számára kifejtette: a nyolcszáz esztendős történelmi hagyatékkal rendelkező település rengeteg változáson ment keresztül, amiben nagyban segítette, hogy az idegenekhez az évszázadok során befogadó módon viszonyult.

Kép

A tampereiek ezután Lillafüredre is ellátogattak, bemutatták nekik a Miskolci Nemzeti Színházat, végül a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál is tettek vizitet. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.